Pakisztán Kasmír demilitarizálására tett javaslatot Indiának

Navaz Sarif pakisztáni miniszterelnök egy olyan új megbékélési javaslatot tett az ENSZ-közgyűlésben hazája sok évtizedes riválisának, a szomszédos Indiának, amelynek gerincét a vitatott hovatartozású Kasmír fegyvermentessé tétele alkotja. India kurtán elutasította a javaslatot azzal, hogy szerinte az nem a fő problémára koncentrál.

A New Yorkban helyi idő szerint szerdán közzétett pakisztáni javaslat előzménye, hogy az utóbbi egy évben ismét több határ menti katonai incidens történt a két ország között, és voltak köztük halálos kimenetelűek is.

Sarif közgyűlésbeli beszédében elmondta, hogy négypontos terve alkalmas volna a két atomhatalom közti feszültség kiéleződésének megakadályozására. A két országnak először is tiszteletben kellene tartania és szerződésbe öntenie a történelmi jelentőségű 2003-as megállapodásukat, amely szerint fegyvernyugvást léptetnek életbe végig a kijelölt kasmíri tűzszüneti vonal mentén; másodszor tartaniuk kellene magukat ahhoz, hogy nem fenyegetik a másikat erő alkalmazásával; valamint csökkenteniük kellene katonai jelenlétüket Kasmírban, ezen belül feltétel nélkül ki kellene vonniuk minden katonájukat a Sziacsen-gleccser térségéből, ahol 1984 óta folyamatosan 10-20 ezer katona állomásozik mindkét oldalon. A kormányfő javasolta, hogy bővítsék ki a tűzszünet betartásának ellenőrzésére hivatott katonai megfigyelői ENSZ-csoportot.

Az egyre sűrűsödő határvillongások miatt India és Pakisztán augusztus végére tervezett egy magas szintű biztonsági tárgyalást, de vita alakult ki közöttük a találkozó napirendjéről, ezért lemondták azt. A nézeteltérés oka az volt, hogy India csak abban az esetben volt hajlandó tárgyalni, ha Pakisztán elismeri felelősségét az Indiában elkövetett terrorcselekményekben, és ha csak a terrorizmusról lesz szó. Pakisztán viszont egy szélesebb témakört javasolt, amelyekben szerepelt Kasmír kérdése is.

Navaz Saríf ENSZ-beli beszédére máris reagált India. A külügyminisztérium szóvivője azt írta egy Twitter-üzenetében: „Kasmír demilitarizálása nem megoldás. A megoldás az, hogy Pakisztánban felszámolják a terrorizmust”.

Kasmírt a nagyobbrészt hinduk lakta India és a zömmel muzulmán lakosú Pakisztán között osztották fel. 1947 óta, amikor India függetlenné vált, és Pakisztán létrejött, a két ország három háborút vívott egymással, ebből kettőt a himalájai régióért. Már többször tűzszünetet kötöttek, legutóbb 2003-ban.

Kitekintő / MTI

Friss hírek