Szaúd-Arábia az orosz légicsapások beszüntetését követelte

Az Oroszország által Szíriában folytatott légicsapások azonnali beszüntetését követelte Szaúd-Arábia ENSZ-nagykövete a világszervezet közgyűlésének helyszínén szerdán, azt hangoztatva, hogy az oroszok által támadott területeken nincs jelen az Iszlám Állam dzsihadista szervezet.

„Országom delegációja mélységes aggodalmát fejezi ki az orosz erők által (a szíriai) Homszban és Hamában végrehajtott hadműveletekkel kapcsolatban, ahol az Iszlám Állam erői nincsenek jelen. Ezek a támadások számos ártatlan áldozatot követeltek. Azt követeljük, hogy azonnal vessenek véget (a légicsapásoknak), és azok ne ismétlődjenek meg” – közölte felszólalásában Abdalla al-Muallimi nagykövet a szaúdi tulajdonú al-Arabíja hírtelevízió beszámolója szerint.

Egyúttal azt hangsúlyozta, hogy azok az országok, amelyek „állításuk szerint az utóbbi időben csatlakoztak az Iszlám Állam terrorizmusa elleni harchoz, nem tehetik ezt azzal párhuzamosan, hogy a szíriai rezsim terrorizmusát támogatják”.

Oroszország szerdán indított légicsapásokat Damaszkusz kérésére, a szíriai kormányerőkkel együttműködve a négy és fél éve polgárháború sújtotta közel-keleti országban. Moszkva közölte, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogatja az Iszlám Állam elleni harcban, és csak terroristák ellen hajt végre célzott csapásokat. Ugyanakkor Washington és Párizs kétségbe vonta, hogy az orosz gépek az Iszlám Államot támadnák, és óva intett Aszad támogatásától. Mérsékeltnek tartott szíriai ellenzéki csoportok azt közölték, hogy az oroszok rájuk mértek csapásokat.

Szaúd-Arábia az Aszad ellen harcoló szunnita felkelőket támogatja, és tagja az Egyesült Államok vezette terrorellenes nemzetközi koalíciónak, amely az Iszlám Államot támadja.

Kitekintő / MTI

Friss hírek