Washingtoni javaslatra szavazták meg a görög mentőcsomagot

Christos Panagopoulos, görög nagykövet elmondása szerint a harmadik mentőcsomag aláírásához vezető elhúzódó tárgyalások során meglehetősen gyakori és erőteljes volt a kapcsolattartás Athén és Washington között.

A Kathimerini görög napilap fedte fel annak a táviratnak a másolatát, melyet Christos Panagopoulos, Egyesült Államokba akkreditált nagykövet küldött Athénba. Mint ahogyan a táviratból kiderült Washington javasolta a görög kormánynak, hogy mutasson hajlandóságot egy esetleges harmadik mentőcsomagra és mondjon igent a reformokra.

A távirat alapján Washington kiemelkedő érdeklődését fejezte ki az iránt, hogy Görögországot az eurózónában láthassa és következetes tanácsokkal látta el az Alekszisz Ciprasz által vezetett kormányt arra vonatkozóan, hogy hogyan kezelje a kapcsolatot az eurózóna tagjaival. A nagykövet szerint a harmadik mentőcsomag aláírásához vezető elhúzódó tárgyalások alatt gyakori és erőteljes tanácskozás folyt az athéni és washingtoni külügyminiszterek között.

Az amerikai útmutatás többek között arra terjedt ki, hogy a görögök kerüljék el a Németországgal kapcsolatos vitákat és próbáljanak széleskörű szövetséget ápolni Európa azon országaival, mint az Egyesült Királyság, Franciaország és Ausztria.

Az Egyesült Államok továbbá világossá tette, hogy a koalíciónak komoly lépéseket kell tennie a reformok végrehajtása tekintetében és sürgette az uniós megegyezést. Panagopoulos továbbá azt is kifejtette, hogy Washington stratégiája volt Görögország euróövezetben tartásának geopolitikai okokból történő kihangsúlyozása és a Nemzetközi Valutaalap ösztönzése az adósságcsökkentés tekintetében.

Farkas Marietta

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »