Vallási feszültségek németországi menekültszállásokon

Németországban mind gyakrabban fenyegetik konzervatív muzulmánok és iszlamisták a keresztényeket és a jazidi vallás híveit a menedékkérőket befogadó szállásokon, és vallási szervezetek képviselői az erőszak elharapózásának veszélyére figyelmeztetnek – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi lap.

„Nagyon sok beszámolót ismerek keresztény menekülteket érő támadásokról, és ezek csak a jéghegy csúcsát jelentik” – mondta a lapnak Simon Jacob, a keleti keresztény egyházak németországi központi tanácsának (ZOCD) vezetőségi tagja, aki szerint rövid távon csak úgy lehet kezelni a problémát, ha a különböző vallások híveit egymástól elkülönítve helyezik el.   Hans-Peter Friedrich volt belügyminiszter, a bajor konzervatív CSU egyik igen tekintélyes parlamenti (Bundestag) képviselője hozzátette: szomorú fejlemény, de szembe kell nézni azzal, hogy csak származási régiók szerint elkülönítve lehet biztonságosan elhelyezni a menedékkérőket.

Hangsúlyozta, hogy a muzulmán menedékkérőktől meg kell követelni a német jogrend és kultúra tiszteletét. Ezt az ügyet nem szabad „defenzív” hozzáállással megközelíteni, hanem „kezdettől fogva világossá kell tenni, hogy következetesen érvényesítjük szabad jogállamunk szabályait” – tette hozzá.  Volker Kauder, a CDU/CSU pártszövetség parlamenti frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy a németországi muzulmán szervezeteknek el kell határolódniuk a keresztények elleni támadásoktól.   Az ellenzéki Zöldek társelnöke, Cem Ödzemir kijelentette: „az iszlám Németország része, de az iszlamizmusnak nincs helye”. Nem szabad megengedni, hogy a tolerancia gyengeségnek tűnjön, és bárki is visszaéljen vele – mondta a politikus.   Egyelőre a 16 tartomány közül csak Türingiában igyekeznek elkülönítve elhelyezni menedékkérőket, de a válogatási szempont nem a vallás, hanem az állampolgárság. A vallási alapú elkülönítés a szociáldemokrata párttól (SPD) balra álló Baloldal és a Zöldek alkotta tartományi kormány szerint nem célravezető, és éppen a vallási meggyőződésüket intenzíven megélő muzulmánoknak kellene leginkább minél gyorsabban hozzászokniuk az együttéléshez más vallású emberekkel.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »