Megkezdődtek a görög választások

Helyi idő szerint vasárnap reggel hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek és megkezdődtek a várhatóan igen szoros eredményt hozó előre hozott parlamenti választások Görögországban.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint ha csupán egy hajszállal is, de ismét az előző, januári voksoláson is győzedelmeskedő baloldali Sziriza szerezheti a legtöbb szavazatot vasárnap, megelőzve a konzervatív ellenzéki Új Demokráciát.

Ugyanakkor önmagában vélhetően nem lesz majd képes kormányt alakítani a párt, így a jövő héten újabb koalíciós tárgyalások indulhatnak. Az Új Demokrácia vezetője, Evangelosz Meimarakisz közölte, hogy akár nemzeti egységkormány létrehozására is hajlandó lenne, mert csak ezzel lehetne garantálni az EU 86 milliárd eurós legutóbbi mentőprogramja fejében vállalt reformok végrehajtását. Ugyanakkor Alekszisz Ciprasz augusztusban lemondott exkormányfő, a Sziriza vezetője ezt egy korábbi tévévitában kizárta.

Azt mind a két pártvezér leszögezte: eleget fognak tenni az országnak nyújtandó legújabb, 86 milliárd eurós nemzetközi pénzügyi segélycsomag feltételeinek. A voksoláson közel 10 millió szavazó járulhat az urnák elé közép-európai idő szerint este nyolcig. A 300 fős athéni törvényhozás 250 tagját arányos rendszerben választják meg, míg a maradék ötven helyet automatikusan a győztes párt kapja.

Az újabb, egy éven belül más a második előrehozott választást az váltotta ki, hogy Ciprasz a Szirizán belüli ellentétek miatt egy hónapja lemondott posztjáról. A párt januárban a nemzetközi hitelezők által megkövetelt megszorítások felmondásának ígéretével jutott hatalomra, de végül kénytelen volt aláírni egy újabb, szigorú feltételeket szabó mentőcsomagot. Ez élesen megosztotta a Szirizát, amelynek balszárnya végül kivált a pártból.

MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »