Egyre jobban tetszik Európának Aszad

Ugyan nem beszélhetünk egységes európai külpolitikáról, illetve hivatalosan nem is történt változás az Európai Unió Szíria-politikájában, de több európai politikus nyilatkozataiban is fellelhető egyfajta enyhülés Bassár el-Aszad szíriai elnök irányába. Emögött világos okok állnak.

Míg korábban a nyugati politikusok egyértelműen Aszadot tették a polgárháborúért, és annak eszkalálódásáért felelősnek, és követelték az alavita elnök azonnali lemondását, mostanra sokkal inkább egy „se vele, se nélküle” középutas álláspont kezd körvonalazódni, amelynek hátterében világos okok állnak.

Európa számára a szíriai rendszerváltás egyre kevésbé jelent pozitív opciót, miután a menekültválság révén közvetlenül is „érintett” lett a konfliktusban, annak mind gazdasági és demográfiai következményeivel is meg kell bírkoznia. A nyugati politikusok arra a következtetésre jutottak, hogy nem Aszad, hanem sokkal inkább az Iszlám Állam testesíti meg a terrort, és készteti a menekültek százezreit arra, hogy Európa felé vegyék az irányt. Ahhoz, hogy ez a folyamat enyhüljön, mindenekelőtt a terrorszervezet meggyengítésére, majd felszámolására lenne szükség, amelyhez azonban stabilitás kell Szíriában, stabilitás, amely Aszad nélkül még kevésbé lehet valós lehetőség.

Philip Hammond brit külügyminiszter nem rég úgy nyilatkozott, hogy Aszadnak hat hónapig hivatalban kellene maradnia, és a politikai átmenet során, a hat hónap lejártával „esetleg” távoznia kell. Hammond hozzátette továbbá, a szíriai területeken végrehajtott brit légitámadásoknak nem közvetlen célja a rezsimváltás, elsősorban az Iszlám Állam ellen irányulnak.

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter felhívta az európai vezetők figyelmét, hogy „pragmatikusan” álljanak Szíriához, sürgetve őket, hogy működjenek együtt Aszaddal az Iszlám Állam felszámolásának céljából. 

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a menekülthelyzettel kapcsolatban szintén egy pragmatikus megközelítést javasolt, amelynek központi gondolata, hogy nem feltétlenül Aszad, hanem sokkal inkább az Iszlám Állam készteti a menekülteket lakóhelyük elhagyására, és az „öreg kontinens” felé vándorlásra. 

A menedékkérők tömegein túl még egy tényező fellelhető a megváltozott európai hozzállásban. Az Irán és az úgynevezett „hatok” (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) között megkötött atommegállapodás révén az európai államok számára komoly gazdasági lehetőségek nyíltak meg a perzsa államban. Az „atomdeal” megkötése után nem véletlen, hogy számos európai vezető utazott Teheránba, illetve jelentette ki elkötelezettségét a kétoldalú kapcsolatok mélyítésében. 

Mivel azonban Irán számára Aszad egy rendkívül fontos szövetséges, Európa – amennyiben valóban virágzó üzleti kapcsolatokat, illetve a partneri viszony elmélyítését szeretné – nem tarthatja fenn továbbra is „kemény” álláspontját Aszaddal szemben. 

Több szakértő is megjegyzi ugyanakkor, hogy az „európaiak abban nagyot tévednek, hogy az Iszlám Állam a terror egyetlen megtestesítője Szíriában.” Ez kétségkívül így van. Vitathatatlan, hogy a menekültek túlnyomó többsége az Iszlám Állam uralta területekről menekül (Rakka, Kobane, Aleppo környéke) és jóval kevésbé az Aszad vagy más felkelő csoportok által ellenőrzött részekről.

Viszont ne felejtsük el, hogy az Iszlám Államon kívül az al-Kaidához köthető Nuszra Front, illetve egyéb iszlamista szervezetek is gyakran követnek el brutális cselekedeteket, amelyek szintén jelentősen hozzájárulnak a menekültek útnak indulásához. 

Európa e kérdésben sem fog tudni egységes álláspontot kialakítani, így továbbra is „külön-külön Szíria-politikák” végrehajtásának lehetünk szemtanúi, amelyben a nagyobb államok – Németország, Franciaország, Nagy-Britannia – aktívabb szerepet vállalnak, míg mások nem feltétlenül értenek egyet bizonyos lépésekkel. Azaz a közös külpolitikai fellépés hiányában Európa a nemzetközi politika színpadán továbbra sem tud erős és egységes entitásként fellépni, ezzel csökkentve világpolitikai súlyát. 

Káply Mátyás

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »