Nincs szükség újabb mozgósítási hullámra Ukrajnában

Ukrajna védelmi minisztere szerint jelenleg nincs szükség újabb mozgósítási hullámra.

Az ukrán védelmi miniszter, Sztepan Poltorak a helyzet alakulásától teszi függővé, kellesz-e újabb mobilizációt végrehajtani Ukrajnában. Elmondása szerint a jelenlegi katonai források elegendőek, viszont hozzátette, reméli jövőre a költségvetés több szerződéses katona bevonására ad lehetőséget – írja az UNIAN hírügynökség.

A védelmi miniszter elmondta, elegendő személy tartózkodik a terrorellenes műveletek területén, ahhoz, hogy kézben tudják tartani a helyzetet. Folyamatos a katonák kiképzése, folynak a hadgyakorlatok, szinte minden kiképzőközpont megtelt Ukrajnában – mondta Poltorak.

Petro Porosenko ukrán elnök kizárta annak lehetőségét, hogy a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus rendezését célzó minszki folyamatot meghosszabbítsák a jövő évre.

Porosenko pénteken Kijevben a Jaltai Európai Stratégia (YES) elnevezésű nemzetközi fórumon bejelentette: arra kérte a kelet-ukrajnai válság rendezésére létrehozott összekötő csoportban Kijevet képviselő Leonyid Kucsma volt államfőt, hogy vonja vissza azt a nyilatkozatát, amely szerint a minszki folyamat a jövő évre meghosszabbítható.

A háromoldalú minszki csoport ukrajnai képviselője, Leonyid Kucsma a minap az Interfax Ukrainának adott interjújában kifejtette, hogy az első minszki megállapodások nélkül Ukrajna veszteségei a mai napra már sokkal nagyobbak lennének: „Néhány patrióta azt állítja, hogy ha a Minszk-II nem ment volna végbe, Ukrajna már régen felszabadította volna a donbászi területet. Az én válaszom erre pedig az, hogy aki ilyet állít, valószínűleg megfeledkezett Ilovajszkról és Debalcevóról, megfeledkezett arról, hogy országunk milyen feltételek mellett írta alá az egyezményeket.”

Kárpátinfo.net

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »