Bruttó ezer euró lenne a szlovák átlagbér?

A munkáltatók adatszolgáltatásán és hatalmas mintán alapuló adatokra hivatkozva a bruttó átlagbér Szlovákiában 1000 euró között mozog, állítja a Trexima foglalkoztatáskutató és tanácsadó szervezet. Minderről az Új Szó számolt be.

A Trexima a szociális ügyi minisztérium partnereként mintegy 21 ezer munkaadó által szolgáltatott, több mint egymillió munkavállaló valós fizetése alapján állítja, hogy az országos átlagbér az idei év második negyedévében 969 euró volt, a magánszférában 1012 euró, a közszférában pedig 834 euró. A bérek mindkét szférában több mint 3 százalékkal emelkedtek évközi szinten.  Regionálisan jelentős eltérések mutatkoznak mind a bérek, mind a béremelkedés tekintetében. A legtöbbet természetesen Pozsony megyében keresik, itt az átlag több mint 1300 euró, míg a legkevesebbet Eperjes megyében, ahol mintegy 760 euró bruttót kap egy átlagos alkalmazott. A béremelkedés mértéke azonban Nagyszombat megyében volt a legmagasabb, több mint 5,7 százalékos, Zsolna és Trencsén megyében meghaladta a 4 százalékot, Kassa és Eperjes megyékben pedig mintegy 3,2 százalékos volt. Besztercebánya és Nyitra megyékben a Trexima mintegy 2,8 százalékos emelkedést mért, a legalacsonyabb növekedést Pozsonyban mutatta ki, itt mindössze 2 százalék körüli volt. Igaz, a pozsonyi 2 százalék abszolút számokban kifejezve így is több – mintegy 26 euró – mint a 3,29 százalékos eperjesi, amely mintegy 25 eurót jelent.  A legjobban fizető ágazatok a Trexima szerint az informatika és a kommunikáció, ahol 1850 euró az átlag, ezt a pénzügyi szektor követi 1770 euróval, majd az energiaszektor 1552 euróval.  Jelentős bérkülönbségek vannak életkor szerint is, a legmagasabb bért a 33 és 44 év között i korosztály viheti haza, az átlag mintegy 1060 euró. A legalacsonyabb a pályakezdő fiatalok bére, mintegy 564-673 euró, a végzettség függvényében.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek