Ungvár mellett képezték ki a Jobb Szektor gyerekharcosait

Az újságírók szerint az ukrán szélsőségesek a gyermekeket gyilkolásra képezik ki, a Jobb Szektor vezetése szerint „nincs ebben semmi különös.” Jogvédők szerint az ENSZ gyermekvédelmi egyezményeinek súlyos megsértése ez az incidens – közli a RapidPress Hírszolgálat.

Az ARD német TV-csatorna újságírói Ukrajnában a múlt század 70-es éveinek Dél-afrikai bozótháborúit is megszégyenítő gyerekharcos-kiképzőtábort fedeztek fel. A tábor Nyugat-Ukrajnában, Ungvártól nem messze található, ahol 11- 16 éves korú gyerekek katonai kiképzést kapnak, többek között megtanulják a Kalasnyikov gépkarabély „mesteri forgatását” is. A kiképzőközpont reklámja szabadon hozzáférhető a világhálón.

Jurij Dusko, a Jobb Szektor képviselője szerint nem rossz, ha katonai kiképzést kapnak ezek a gyerekek, hiszen most minden olyan zűrzavaros itt Ukrajnában. Az ENSZ alapokmánya szerint tiltva van gyerekek fegyveres kiképzése, ezt Barbara Kjuppers, a Terre des Hommes emberjogi szervezet képviselője is megerősítette, aki szerint jelen esetben az ukránok gyerekharcosokat képeznek ki.

„Nem lényegtelen, hogyan használják ki ezeket a gyerekeket, talán hírhozók, szabotőrök, bombák elhelyezésében jártas felderítők lesznek belőlük” – jelentette ki Kjuppers.

A Daily Mail korábban olyan írást publikált, amelyben az Azov zászlóalj Kijev mellett egy hasonló rendeltetésű kiképzőközpontot nyitott, ahol már 6 éves gyerekeket is tűzfegyverekkel való gyilkolásra tanítanak.

Kitekintő / Kárpátinfo.net

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »