Fenyegető leveleket küldenek a hadköteleseknek Ukrajnában

A hadbiztosok nemcsak büntetőjogi felelősségre vonással riogatják a hadköteleseket, hanem azzal is, hogy azoknak a személyeknek a nem létező listájára kerülnek, akik kibújnak a katonai szolgálat alól, valamint fenyegető leveleket küldenek szét – olvasható egyebek mellett Valerija Lutkovszkának, a Legfelsőbb Tanács emberjogi biztosának a hadkiegészítő parancsnokságok vezetőihez intézett felhívásában, melyet az UNIAN hírügynökség közöl.

„Az utóbbi időben a tömegtájékoztatási eszközökben, a közösségi oldalakon, valamint a Legfelsőbb Tanács emberjogi biztosához eljuttatott panaszokban olyan esetekről számolnak be, amikor durván megsértve a törvényi normákat sor- és hadköteleseknek a városok utcáin vagy a tömegközlekedési eszközökön nyújtanak át behívókat” – olvasható a levélben.

„Sőt, mi több, előfordulnak esetek, amikor katonai egyenruhát viselő emberek vesznek őrizetbe személyeket, házkutatásokat tartanak, kényszerrel juttatnak el embereket a hadkiegészítő parancsnokságokra, ahol gyakorlatilag őrizet alatt tartják őket. Emellett erkölcsi nyomás alá helyezik, közigazgatási és büntetőjogi felelősségre vonással fenyegetik az embereket” – írja Lutkovszka.

Szavai szerint az ilyen megfélemlítést példázzák azok a hadkiegészítő parancsnokságok által szétküldött levelek, melyekben nemcsak büntetőjogi felelősségre vonással fenyegetnek, hanem azzal is, hogy a személy adatai bekerülnek azok nyilvántartásába, akik kibújnak a hadkötelezettség alól, holott az ilyen nyilvántartás létezésének nincs jogalapja – közli a Kárpátalja Hetilap.

„Megértve a problémát, hogy egyes polgárok kibújnak a katonai szolgálatra történő behívás alól, emlékeztetni szeretnék, hogy Ukrajna Alkotmányának 19. paragrafusa értelmében az államhatalmi szervek, azok tisztviselői csakis felhatalmazásuk alapján és keretei között kötelesek cselekedni, valamint az Alkotmány és Ukrajna törvényei által megállapított módon” – jegyzi meg az ombudsman.

Lutkovszka végezetül az Alkotmányra és a vonatkozó jogszabályokra való hivatkozással felszólítja a hadbiztosokat, valamint a rendőrségnek a mozgósítási intézkedések végrehajtásába bevont munkatársait, hogy a törvények szigorú betartásával hajtsák végre a mobilizációt.

Kitekintő / Kárpátinfo.net

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »