Iszlám Állam: vegyifegyver-támadás történt Erbíl közelében

Vegyi fegyverrel hajtottak végre támadást az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet erői az észak-iraki Erbíl közelében – közölte csütörtökön Berlinben a német védelmi minisztérium szóvivője.

A szóvivő megerősítette a Bild című lap beszámolóját, amely szerint a támadás szerdán történt a kurdisztáni fővárostól 40 kilométerre fekvő Makhmournál. A terroristák a katonai hírszerzés egyik informátora szerint valószínűleg klórgázt vetettek be.

A támadásban valószínűleg nagyjából 60 kurd katona sebesült meg. A vegyifegyver-támadás körülményeinek kivizsgálására elindult egy szakértői csoport Bagdadból – számolt be online kiadásában a Bild.

A védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy a térségben tevékenykedő német katonákat nem érintette a támadás, kurd harcosok viszont légúti károsodást szenvedtek el.

A Bundeswehr kiképzői Erbílben kurdokat tanítanak be német fegyverek használatára.

Az Országgyűlés áprilisban úgy döntött, hogy Magyarország – amerikai felkérésre – legfeljebb 150 katonát küld az IÁ elleni fellépéshez az erbíli  kiképző központba, ahol a Bundeswehr jelenleg nagyjából 80 fős csoportja is dolgozik. A tervek szerint a magyar katonák biztosítási feladatokat látnak el.

Németország tavaly szeptember óta támogatja az IÁ ellen harcoló kurd erőket, a Bundeswehr már 1500 tonnánál is több felszerelést, fegyvert, lőszert és más hadianyagot szállított a kurdisztáni régióba.

A Bild egy másik csütörtöki beszámolója szerint nemzetbiztonsági szolgálatok arra figyelmeztetnek, hogy az IÁ ellenségként tartja számon Németországot, és ezért a közel-keleti térségben működő német nagykövetségek és konzulátusok munkatársait és azok hozzátartozóit fokozottan fenyegeti az a veszély, hogy az IÁ elrabolja és kivégzi őket, éppen úgy, mint legutóbb a horvát Tomislav Salopeket, aki Egyiptomban dolgozott egy francia olaj- és gázipari cégnek.

Az IÁ egyiptomi csoportja szerdán tett közzé egy felvételt a közösségi médiában a júliusban elrabolt horvát férfi lefejezéséről.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »