Több magyar képviselő kerülhet a szlovák parlamentbe

Ha létrejön az SaS és az MKP koalíciója, könnyen lehet, hogy harmadikként az OKS-t is beveszik. Az Új Szó összeállítását idézzük.

Hármas koalícióban indulhatna a jövő évi parlamenti választáson az MKP, az SaS és az OKS. A konzervatív minipárt támogatottsága nagyon alacsony, az ügynökségek nem is mérik, ám mivel a kettős- és a hármaskoalíció esetében ugyanúgy 7 százalékos a bejutási küszöb, kockázat nélkül vehetik fel az OKS-t – feltéve, ha létrejön Berényiék és Sulíkék koalíciója. Információink szerint a liberálisok egyetlen komolyabb félelme, hogy a közös listáról sokkal több MKP-s képviselő juthat be, mint SaS-es.

Ha nem jön létre az MKP–SaS koalíció, akkor valószínű, hogy az OKS jelöltjei az MKP választási listáján kapnak helyet. Ondrej Dostál, az OKS elnöke lapunk kérdésére megerősítette, hogy tárgyaltak az MKP-val. „Más alternatívák is vannak, szeptemberben születhet döntés” – fejtette ki Dostál. A tárgyalások tényét Berényi József MKP-elnök is megerősítette, részleteket azonban ő sem akart elárulni. Értesüléseink szerint a „Matovič-módszer” alapján a lista utolsó helyeit kaphatnák meg az OKS-esek. 2012-ben ezeket a helyeket a párt ifjúsági csoportjának, a Via Nova ICS-nek adták, ám őket súlytalannak tartják a vezetőségben. Elemzők szerint sok szavazatot nem hozna a párt, ám pár tizedszázaléknyi plusz is sokat jelenthet Berényiéknek – az OKS-nek pedig elsősorban a nagyvárosi szlovák választók között van még pár tízezer szimpatizánsa. Ők jellemzően azért nem szoktak Dostálékra voksolni, mert tudják, hogy ha külön mérettetik meg magukat, biztosan elveszik a voksuk. Az OKS jelöltjei 2010-ben a Híd listáján indultak. Noha akkor is szinte mérhetetlen volt a minipárt népszerűsége, a karikázásoknak köszönhetően négy képviselői helyet szereztek a 14 tagú Híd-frakcióban. Később összekülönböztek Bugárékkal, és 2012-ben már külön utakon jártak.

Arról, hogy köt-e egyáltalán választási egyezséget az SaS és az MKP, szeptemberig kellene döntésnek születnie. A jövő héten kapják kézhez az erre vonatkozó közvélemény-kutatás eredményeit, a további tárgyalások nem húzódhatnak nagyon sokáig. Az ok: a választási listákat ősz végén kell leadni, ám koalíció esetében még komplikáltabb a jelöltállítás, így a döntést nem hagyhatják októberre.

A bejutás a cél

Információink szerint a két fél közül a koalíciót forszírozó liberálisok teljesen pragmatikusan állnak az ügyhöz. „Számunkra a már bemutatott, Agenda 2020 nevű gazdasági program a lényeges, ehhez szeretnénk támogatást szerezni” – mondta lapunknak Ľubomír Galko, az SaS alelnöke. A választási siker érdekében pedig hajlandók lemondani a megosztó társadalmi témákról.

Míg korábban félévenként benyújtották a parlamentbe a regisztrált partnerségről szóló törvénytervezetüket, Richard Sulík pártelnök a nyár elején már azt mondta: ha kormányra jutnak, nem fogják forszírozni a témát. A tavaly ősszel „szerződtetett” Romana Schlesinger melegaktivista pont tegnap jelentette be: otthagyja a pártot, mivel egyre kevésbé tud vele azonosulni. A két párt között az értékrendbeli kérdésekben van jelentős eltérés: az MKP konzervatív, az SaS liberális elveket vall.

Sok magyar képviselő?

Az SaS-ben forrásaink szerint biztosak abban, hogy az MKP-val közösen meglehet a 7 százalék, csak egy dologtól tartanak: hogy a közös listáról több MKP-s jelölt jut be, mint ahány szavazatot a magyar párt hoz. Így az is kérdésessé válna, hogy saját frakciót létre tudnának-e hozni (ehhez legalább 8 képviselő kell).

Értesüléseink szerint a két pártnak egyformán 75–75 jelöltje lenne, a listát valószínűleg Richard Sulík vezetné. Még kérdéses, hogy SaS–MKP vagy MKP–SaS koalíciónak hívnák-e.

Kikerülni a karanténból

Az MKP számára a 2016-os választás kulcsfontosságú: több elnökségi tag is attól tart, hogy ha most is elbuknak, széteshet a párt – összesen már 10 évig lennének parlamenten kívül (2010–2020). Ennyi idő után egy párt sem tudott még visszatérni. „A hidasok eddig sikerrel hitették el választóikkal, hogy elfogadhatatlanok vagyunk a szlovákok számára, hiába voltak regionális szinten koalícióink. Egy SaS-es választási koalícióval megszűnne a karantén” – mondta lapunknak egy, a párt ügyeire rálátó forrásunk, hozzátéve: így a szlovák médiában is sokkal nagyobb teret tudnának kapni, mintha külön indulnának.

Kérdéses, az MKP-s választók hogyan reagálnának egy szlovák párttal kötött érdekkoalícióra – ilyenre eddig még nem volt példa. Elemzők szerint főként a radikálisabb szavazók lemorzsolódhatnának, ugyanakkor koalícióban a párt – a többségi elvet megvalósító karikázásoknak köszönhetően – még több képviselői helyhez is juthatna, mint amilyen a valós támogatottsága.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek