Ezrek tiltakoztak Kölnben és Brüsszelben a török hadsereg ellen

Több ezren vonultak utcára szombaton Kölnben és Brüsszelben, hogy tiltakozásukat fejezzék ki a török hadsereg kurdok elleni légicsapásai miatt.

A rendőrség és a szervezők információi szerint kora délután mintegy ötezer demonstráló gyűlt össze a Németország nyugati részén található Köln belvárosában. A tüntetést meghirdetők azt remélik, hogy a nap folyamán akár 10 ezer fősre is duzzadhat ez a tömeg.

Az emberek több mint 50 szervezet felhívására érkeztek a belvárosba. A rendőrség egyik szóvivője elmondta, hogy a tüntetések békésen zajlanak.

„Végzetes lenne Törökország és a régió számára, ha a közel-keleti regionális konfliktusok miatt a belső békefolyamat (Törökországban) falba ütközne” – közölte Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a Rheinische Post című lap szombati számában megjelent interjúban.

A belga fővárosban nagyjából 200-an tüntettek kurd zászlókat lengetve és a Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) alapító és 1999 óta börtönben ülő Abdullah Öcalan arcképét a magasba tartva.

A különböző szervezetek és a PKK politikai szárnyának tartott Kurdisztáni Nemzeti Kongresszus (KCK) felhívására egybegyűltek megemlékeztek a kurd gerillák és a török hadsereg egymás ellen irányuló megtorlási hullámát kiváltó július 20-i suruci merénylet 32 halálos áldozatáról is.

Ez a Törökország szíriai határvidékén elkövetett támadás minden bizonnyal az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet műve volt, de a PKK a török biztonsági erők néhány tagjának megölésével válaszolt rá, mivel szerinte azok nem védik meg a helyi lakosságot a terroristáktól.

A török hadsereg immáron két hete az IÁ észak-szíriai állásai mellett a PKK észak-iraki létesítményeit is támadja.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »