Fejlesztési ügynökséget hoznak létre Hargita Megye Tanácsánál

Beruházásvonzás és munkahelyteremtés ösztönzése céljával megyei fejlesztési ügynökség létrehozását tervezi Hargita Megye Tanácsa. Erről tanácskoztak a csíkszeredai megyeházán augusztus 6-án, csütörtökön vállalkozók, politikusok.

Hargita megyében minden szereplő önmagában próbál boldogulni, a megyei tanács viszont szeretné megteremteni annak a lehetőségét, hogy egy asztalhoz üljenek, ehhez továbbra is erőforrásokat biztosítanak a törvény keretein belül – mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke, az általa kezdeményezett tanácskozáson. Ezért az ügynökség létrehozásának indítéka az a koncepció, hogy „a megyei önkormányzat intézményének kötelessége foglalkozni a gazdasági élet serkentésével, ugyanakkor a törvények gátat szabnak ennek” – fogalmazott Borboly.

Az értekezleten Barabás Csaba, Hargita Megye Tanácsa Befektetésvonzási Irodájának vezetője beszámolt a magyarországi testvérmegyékben és Temesváron, a „legvállalkozóbarátabb” romániai városban szerzett tapasztalatairól. Kiemelte, hogy mentalitásbeli különbséget tapasztalt Hargita és a többi megye között, ezen kellene változtatni. A beszámoló megtekinthető Hargita Megye Tanácsa oldalán.

Ősztől üzemelne be a „fejlesztési ügynökség”

„Fejleszteni, befektetőket vonzani közös erővel könnyebben lehet, együtt könnyebben bővíthetjük a meglévő pályázatok, támogatások, lehetőségek körét, és így nagyobb eredményt tudunk elérni” – mondta Borboly. Konkrét lépésként ennek érdekében, tervek szerint ősztől, bővítenék Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő energiagazdálkodási ügynökség tevékenységét, mely a koncepcióhoz alakulva segítene a munkahelyteremtő vállalkozásoknak a kapcsolatteremtésben, a közös fellépésben, a közös lobbiban.

Elhangzott: ahhoz, hogy az önkormányzatok is részt vehessenek a kezdeményezésben, a közösségi fejlesztési társulás, azaz az „ADI” román rövidítéssel közismert jogi forma lenne megfelelő, ezért ennek a lehetőségét sem zárták ki. Erről azonban tovább konzultálnak a polgármesterekkel, mivel az augusztus 6-i tanácskozáson zömében vállalkozók, illetve szövetségeik képviselői vettek részt. Az ügynökség vagy társulás mellett létrehoznának egy gazdaságfejlesztési bizottságot is, ennek megalakításáról is konzultáltak a jelenlévők.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »