Schauble megnyirbálná a Bizottság szárnyait

Jogi és politikai érveket hozott fel csütörtökön az Európai Bizottság Wolfgang Schauble német sajtóban megszellőztetett tervével szemben, amelynek értelmében az EU-szerződés módosításával megnyirbálnák a testület szárnyait, egy független hatóságra bízva a belső piac és a versenypolitika felügyeletét.

Jogi és politikai érveket egyaránt felhozott csütörtökön az Európai Bizottság annak a német pénzügyminiszternek tulajdonított tervvel szemben, amely egy jövendőbeli szerződésmódosítás formájában megkurtítaná a túlságosan nagy politikai szerepet vállaló testület jogköreit.

Wolfgang Schauble ilyen irányú terveiről a Frankfurter Allgemeine Zeitung számolt be, amely szerint a befolyásos német pénzügyminiszter a görögök körül folyó huzavonából jutott arra a következtetésre, hogy a Bizottság immár nem tudja összeegyeztetni az EU-szerződések őrének szerepét új és egyre erősödő politikai szerepvállalásával, ami egy majdani EU-kormány irányába hatnak.

Schauble következtetése, hogy ezért a Bizottság politikailag semleges szerepet igénylő hatásköreit, mint amilyen a versenyjog és a belső piac felügyelete, egy politikailag független hatóságra kellene bízni. A FAZ szerint Schauble az ősszel, az EU reformjáról szóló vita keretében kívánja bővebben kifejteni elképzeléseit és számít az éppen ebben a kérdésben elfoglalt brit kormány támogatására.

A német pénzügyminiszter állítólag nagyon zokon vette, hogy a görög tárgyalásokon a Bizottság az eredetileg neki szánt technikai helyett politikai szerepet vindikált magának. Schauble ezért korábban nyilvánosan is megfeddte Jean-Claude Juncker bizottsági elnök rendkívül ambiciózus kabinetfőnökét, a német Martin Selmayrt.

A Bizottság szóvivője útján jogi és politikai kontextusba helyezte nyomulását. A testület szóvivője emlékeztetett rá, hogy az EU-szerződés 71-ik cikkének értelmében az Európai Bizottságnak nem csak kizárólagos javaslattevő joga van, illetve az EU-szerződés őre, hanem „az EU általános érdekeinek az előmozdítása” is a feladatai közé tartozik.

A Bizottság – nem egészen váratlanul – a legutóbbi európai parlamenti választási kampányt is érvként hozza fel nagyobb politikai szerepvállalása mellett. Hiszen a Bizottság új elnökét az EP-választások végeredményével szoros összefüggésben választották ki, mégpedig úgy, hogy a meghatározó pártok külön jelölttel kampányoltak. Márpedig ennek Brüsszel értelmezése szerint a Bizottság alapállásában, politikájában is tükröződnie kell.

Mina Andrejeva szóvivő mintegy a német pénzügyminiszter „háját kenegetve” arra is emlékeztetett, hogy Juncker elnök évtizedek óta ismeri Schaublét, akit az egyik legelkötelezettebb európaiként tart számon.

A Bizottság továbbá elégedettnek mondta magát azzal, hogy a gazdasági és monetáris unió kiteljesítéséről öt intézmény elnöke által jegyzett jelentés máris milyen termékeny vitát generált a tagállamokban.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »