Nagyobb fenyegetés az Iszlám Állam, mint az al-Kaida

Nagyobb fenyegetést jelent az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezet az Egyesült Államokra, mint az al-Kaida vagy más terrorcsoport – közölte James Comey, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója egy coloradói biztonsági fórumon helyi idő szerint szerdán.

Comey anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna, közölte, az IÁ-nak jelentős számú amerikaira sikerült befolyást gyakorolnia az internetes közösségi oldalakon folytatott kampányával az elmúlt egy évben. Üzenetük az, hogy ha nem tudnak a támogatóik a Közel-Keletre utazni, akkor ott gyilkoljanak, ahol éppen vannak. Hozzátette, a terrorszervezetnek csak a Twitter közösségi oldalon több mint 21 ezer követője van, közülük több ezer amerikai állampolgár lehet.

Comey arról is beszélt, hogy az FBI több tucat olyan 18 és 62 év közötti amerikait figyelt meg, aki elhagyta az országot, hogy Szíriában vagy Irakban csatlakozzon a terrorcsoporthoz.

„Amiatt aggódok, amit nem látok” – mondta, utalva arra, hogy az IÁ toborzói kódolt kommunikációs programokon keresztül lépnek kapcsolatba a kiszemelt potenciális dzsihadistákkal, és így nem tudják őket követni.

Az FBI az elmúlt nyolc hétben több tucat embert tartóztatott le, mert a július 4-ei függetlenség napi ünnepségeken tervezett terrortámadást végrehajtani. Az FBI több száz nyomozást folytat hasonló ügyekben országszerte.

Comey a chattanoogai merényletre is kitért. Szerinte túl korai lenne azt állítani, hogy az öt ember életét kioltó Muhammad Youssef Abdulazeez szélsőséges lett volna. A 24 éves merénylő rokonai szerint a fiatal férfi depresszióban szenvedett és drogproblémái voltak. Az FBI igazgatója szerint az IÁ viszont olyan labilis, megbízhatatlan embereket próbál beszervezni, akiket az al-Kaida sosem alkalmazott volna, így a drogproblémákkal küzdő emberek sem kivételek.

Comey beszéde a fórumon rávilágított az amerikai hatóságok aggodalmára, amely szerint az IÁ anélkül, hogy az Egyesült Államok területére lépne, nagyobb fenyegetést jelent az országra. Tavaly szeptemberben több magas rangú hírszerzési tisztviselő még nem vette komolyan a terrorszervezet jelentette veszélyt. Matt Olsen, az amerikai terrorellenes központ vezetője akkor azt mondta, az Egyesült Államoknak „nincsenek megbízható információi arról, hogy az IÁ az ország megtámadását tervezné”.

Az amerikai hírszerzés tisztviselői tavaly még az al-Kaidából kivált Horaszan csoport miatt aggódtak, amely a feltételezések szerint amerikai és európai támadások megszervezésére „szakosodott”. Az Egyesült Államok légicsapásai azonban július elején végeztek a csoport vezetőjével, Muhszin al-Fahdival. Comey szerint a terrorszervezet jelentősen meggyengült szeptember óta a légicsapások miatt.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »