Elfogták a szerb kormányfő feltételezett támadóját

A boszniai biztonsági és védelmi ügynökség tagjai őrizetbe vették Almir Merdićet, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy július 11-én, a srebrenicai megemlékezésre Potočariba érkező szerb kormányfőt, Aleksandar Vučićot megtámadta, értesült nem hivatalos forrásból a boszniai szerb közszolgálati televízió, az RTRS.

Merdićet Tešanj közeli Jelah településen fogták el. A boszniai belügyminisztérium korábbi közleménye szerint Merdić néhány társával együtt részt vett a szerb kormányfő elleni támadásban, s a minisztérium a férfi és további két társa fényképét is közzétette.

Merdićen kívül a jelahi rendőrállomásról az ügynökség gépkocsijaival további két személyt szállítottak el, közölte szövetségi médiumokra hivatkozva az RTRS.

Merdić az elmúlt héten a Patria hírügynökségnek nyilatkozva cáfolta, hogy bármi köze lenne az incidenshez. Azt elismerte, hogy a támadás idején alig néhány méterre tartózkodott Vučićtól, de – mint mondta – a sajtóban megjelent fotókon az is jól látható, hogy nem vett részt a támadásban, hanem mindvégig kamerával rögzítette az eseményeket.

A szerb sajtó azt is érdekesnek tartja, hogy a biztonsági ügynökség Merdićet és társait az incidens után tíz nappal vette őrizetbe, noha fényképeiket már másnap megjelentették, Merdić és a többi gyanúsított pedig már első naptól elérhető volt a rendőrség számára.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »