Ciprasz utolsó megkísértése

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke 24 órával a görög pénzügyi támogatási program lejárta előtt még egy kísérletet tett, úgy tűnik, hogy sikertelenül arra, hogy rábeszélje a görög miniszterelnököt a hitelezők által pénteken felkínált ajánlat elfogadására. Cipraszéknak az igen oldalára kellett volna állniuk a vasárnapi referendumon, cserébe az intézmények készek lennének vitát nyitni az adósságkönnyítésről.

Még egy kísérletet tett hétfő este a görög kormányfőnél az Európai Bizottság elnöke az intézmények és a hitelezők által még pénteken felajánlott alkucsomag elfogadtatására, ám a jelek szerint ezúttal is sikertelenül. Jean-Claude Juncker – szóvivőjének tájékoztatása szerint – hétfő este Alekszisz Ciprasz kezdeményezésére beszélt telefonon a görög miniszterelnökkel, amelynek során „elmagyarázta, hogyan nézhetne ki egy utolsó pillanatban kötendő megállapodás, mielőtt június 30-án, kedden éjfélkor lejár a második görög pénzügyi támogatási program.

Juncker szóvivőjének tájékoztatása szerint három lépésből álló megoldást javasolt Ciprasznak, aki a telefonbeszélgetés előtt egy fél órával egy televíziós interjúban arra bíztatta honfitársait, hogy nemmel szavazzanak a hitelezők javaslatára a vasárnap sorra kerülő referendumon. A görög miniszterelnök érvelése szerint csak egy nemleges válasz lenne a garancia egy jobb megállapodásra a hitelezőkkel, amit az utóbbiak a Bizottság elnökét is beleértve kategorikusan cáfoltak. Juncker hétfőn szenvedélyes hangú üzenetében arra figyelmeztette a görög szavazókat, hogy az elutasítással hátat fordítanának Európának. Azóta más vezetők is hangsúlyozták, hogy a népszavazás lényegében az euró és a drachma közötti választásról szól majd.

Juncker szerint első lépcsőben a görög kormánynak el kellene fogadnia az intézmények péntek esti javaslatát, amelyről éppen akkor tárgyaltak, amikor a görög delegáció felállt a tárgyalóasztaltól. További elvárás lenne ezt követően, hogy az athéni kabinet 180 fokos fordulatot végrehajtva az igen szavazatra kezdje buzdítani görög honfitársait. Ha ez megtörténne, Juncker szerint a hitelezők készek lennének vitát nyitni a görög finanszírozási szükségletekről és az államadósság fenntartásáról is (ez lényegében célzás az adósságkönnyítésre, ami Ciprasz fő követelése volt a felajánlott alku elfogadása fejében). Nem világos ugyanakkor, hogy ez azonnali tárgyalásokra vonatkozna az adósságkönnyítésről, vagy csak egy ígéretre a téma októberi napirendre tűzéséről, ahogy azt az Eurócsoport néhány napja kilátásba helyezte. Végül egy további mézesmadzag: Juncker 35 milliárd eurós növekedési és munkahelyteremtési csomagot is árul a görögöknek, ami elvileg nem új pénz, hanem a 2014 és 2020 között az ország rendelkezésére álló keret, aminek a nagyobb része kohéziós forrás.

Juncker szóvivője ugyanakkor azt is elhintette, hogy még a főnöke által tett ajánlaton is lehetne alkudni. A görög kormánynak ugyanakkor megfigyelők szerint inkább már egy új programra (és nem a kedden kifutó meghosszabbítására) fáj a foga, amiről bizottsági források is elismerik, hogy optimális esetben akár egy héten belül tető alá hozható.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »