„Egy zászló, egy vezetőség” – dzsihadista ellentét Afganisztánban?

Kedden figyelmeztette az Iszlám Államot az afganisztáni tálib vezetőség, hogy ne folyjanak bele az afganisztáni ügyekbe és fejezzék be az Afganisztánon belüli toborzásukat. A tálibok levelükkel gyakorlatilag kijelentették, hogy az országukban nincs elég hely a két szervezetnek.

A tálib vezetőség levélben szólította meg Abu Bakr al-Baghdadit, az Iszlám Állam vezetőjét, annak érdekében, hogy az utóbbi szervezet szüntesse meg afganisztáni tevékenységét. Mohammed Manszúr, a tálibok egyik magas rangú vezetője levelében kifejtette, hogy csak egy dzsihadista szervezetnek van helye az országban.

A felszólítás az után érkezett, hogy heves harcok bontakoztak ki Kelet-Afganisztánban a tálibok és néhány, az Iszlám Államhoz átálló alakulat között.

„Az amerikaiak és szövetségeseik elleni dzsihádot egy zászló és egy vezetőség alatt kell véghezvinni”. „A Iszlám Emirátus nem tartja kedvezőnek a dzsihadista szervezetek sokszorozódását sem a muszlimok, sem a dzsihád szempontjából”, idézett a levélből az al-Arabiya.

Az újonnan kibontakozott harcoktól függetlenül, Mohammed Manszúr „vallási testvériségi alapon” kérte al-Baghdaditól az Iszlám Állam kimaradását az Afganisztáni konfliktusból, jelentette a Reuters.

Az Iszlám Államhoz átállt tálibok azt állítják, hogy megelégelték a tálib csoportok térnyerésének szerénységét, illetve abban is kételkednek, hogy Mohammed Omár tálib legfelsőbb vezető egyáltalán még életben van-e.

Ahmad Zia Abdulzai tartományi szóvivő szerint a héten Nangarharból körülbelül ezer családnak kellett elmenekülnie, miután az összecsapások a tálibok és az Iszlám Állam csapatainak összecsapásai rendszeressé váltak.

Múlt hónapban John Campbell amerikai tábornok jelezte, hogy az Iszlám Állam elkezdett az afganisztáni régióban is toborozni. Bár a számuk még egyelőre alacsony, megjelenésük tovább komplikálhatja a már amúgy is nehéz afganisztáni helyzetet.

Afgán és amerikai hivatalos információk szerint kevés bizonyíték van arra, hogy az Iszlám Államból felszerelés is érkezhet Afganisztánba. Sokkal veszélyesebb lehet viszont a beáramló radikális ideológia, amely könnyen gyökeret vethet az ország fiataljai között.

Vágner Krisztián

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »