A Nyugat-Balkánon bővülhet tovább a NATO

A következő, 2016-ban Varsóban rendezendő NATO-csúcson meg kell hívni Macedóniát és Montenegrót, a két egykori jugoszláv tagállamot, hogy csatlakozzanak az észak-atlanti szövetséghez – jelentette ki pénteken a lengyel nemzetvédelmi miniszter.

Tomasz Siemoniak a Wroclawi Világfórum (Wroclaw Global Forum 2015) elnevezésű nemzetközi konferencián jelentette ki ezt.

A lépés további feszültséget okozhat a NATO és Oroszország közötti viszonyrendszerben, amely már jelenleg is elég feszült az ukrajnai válság miatt – írta jelentésében a Reuters.

Siemoniak kifejtette: „Kiváló hírt jelenthetne, ha a (NATO-csúcs idején) Varsóból meghívást küldenének Macedóniának és Montenegrónak”.

A tárcavezető azt mondta: „Úgy tűnik, ha a varsói NATO-csúcsot megfosztanák ettől az elemtől, sok tagállam, akárcsak Lengyelország, nem lenne teljesen elégedett”.

Macedónia és Montenegró NATO-tag szeretne lenni Albániához és Horvátországhoz hasonlóan, amelyek 2009-ben csatlakoztak az észak-atlanti szövetséghez.

Oroszország azonban – a hidegháború végével megkezdődött geostratégiai befolyásért folyó verseny keretében – ellenzi a NATO bármilyen bővítését az egykori kelet- és délkelet-európai államokkal. Az egykori szovjet tagköztársaságban, Ukrajnában kirobbant válság is része ennek a vetélkedésnek.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a múlt évben kijelentette, hogy a NATO kibővítése Macedóniával és Montenegróval, valamint a szintén egykori jugoszláv tagköztársaság Boszniával provokációként lenne értelmezhető.

A NATO tavalyi walesi csúcstalálkozóján a szövetség – az ukrajnai orosz beavatkozás miatt aggódó tagállamok megnyugtatására – széles körű terveket hagyott jóvá védelmi rendszerének erősítésére Kelet-Európában, egyben azért, hogy bármilyen támadás ellen oltalmat nyújtson nekik.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »