Elutasították a Ponta elleni ügyészségi vizsgálat lefolytatását

A román képviselőház keddi ülésén elutasította az államügyész kérését, hogy Victor Ponta mentelmi jogát feloldva tegye lehetővé a miniszterelnök elleni teljes körű ügyészségi vizsgálat lefolytatását.

A jelenlévők közül 231 képviselő szavazott a mentelmi jog megvonása és a vizsgálat megindítása ellen, míg 120-an támogatták azt.

A román alsóház azt követően szavazott, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a múlt héten bűnvádi eljárást kezdeményezett okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával Ponta ellen korábbi ügyvédi tevékenységével összefüggésben. A vádhatóság szerint Ponta miniszterelnökként az összeférhetetlenségi szabályokat is megsértette három alkalommal, amikor volt megbízóját, Dan Sova szenátort miniszteri tisztségekbe jelölte. Ez utóbbi gyanú kivizsgálásához kérte a DNA a parlament hozzájárulását.

Ponta a voksolás előtt kifejtette, hogy Sova miniszteri kinevezése politikai döntés volt, és azt nem vizsgálhatja felül az ügyészség. Szerinte a kinevezés szabályosan történt. Újfent politikai indíttatású eljárásnak nevezte az ügyészség vizsgálatát, és arra kérte a képviselőket, hogy tegyék félre a politikai rokonszenveiket, és csak pénteken voksoljanak párthovatartozásuk szerint, amikor a román parlament az ellenzék által beterjesztett bizalmatlansági indítványról szavaz.

A Ponta-kormány megbuktatására irányuló indítvány beterjesztéséről az ellenzék fő erejét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL) döntött, még a Ponta elleni ügyészségi eljárás előtt. Ugyanakkor a kormányfő szerint az ügyészségi eljárás kezdeményezésének időpontja nem véletlenül esik egybe az ellenzék kormánybuktatási kísérletével.

A képviselőház keddi döntését élesen bírálta Klaus Johannis román elnök, aki sajnálattal vette tudomásul, hogy a román parlament „Ponta védőpajzsává vált”. Johannis szerint a kormánykoalíciót alkotó képviselők döntése felelőtlen, hiszen az igazságszolgáltatás akadályoztatásával tönkreteszik a parlament intézményét, és rontják Románia külföldi megítélését pusztán azért, hogy megmentsék egyetlen személy politikai karrierjét.

Az ellenzéki Catalin Predoiu, akit egy korábbi politikai alku eredményeként a miniszterelnöki poszt várományosának tekintenek a PNL részéről, úgy értelmezte a képviselőház keddi döntését, hogy elkezdődött „a független román igazságszolgáltatás megsemmisítése”, és a továbbiakban várható, hogy a Ponta által vezetett koalíció megpróbálja korlátozni az ügyészek eljárási lehetőségeit különböző büntetőjogi törvénymódosítások révén.

Az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége keddi közleményében leszögezte: nem kommentálnak egyedi eseteket, de általános elvként az az álláspontjuk, hogy kormányzati tisztségviselők ellen megfogalmazott bármely törvénysértési gyanút teljes egészében ki kell vizsgálni.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »