MPSZ: Jó lenne megszabadulni Belgrádtól

A Délvidék Szerbiához való csatolásából számos hátrány származott az ezen a területen élő magyarság számára – mondta Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke tegnap délelőtti zentai sajtótájékoztatóján. A pártelnök szerint a nemzeti autonómia vagy a Magyarországhoz való visszacsatolás jelentené a megoldást a fennálló problémákra.

– Holnap van június negyedike, a trianoni események kilencvenötödik évfordulója, amikor ezeket a területeket, amiket mi Délvidéknek nevezünk, Szerbiához csatolták a nagyhatalmak. Azt látjuk, hogy ebből a döntésből és ebből az odacsatolásból a vajdasági magyarságnak rengeteg baja származott. Ha csak napjainkat vesszük figyelembe, azt látjuk, hogy például ide akarják betelepíteni a Koszovóból elmenekült romákat, ez a betelepítés azonban senkinek sem jó. Annak idején a Magyar Polgári Szövetségnek és nekem sikerült megoldanunk azt, hogy a nagy betelepítés ne történjen meg, de ha most semmit nem tesz a zentai önkormányzat, akkor bizony hiába dolgoztunk, hiába csukattam le majdnem magam több évre, minden munka elveszik. Látjuk, hogy a tejtermelőket nem segítik, látjuk, hogy az Elektrovojvodinát elcsatolják, és sorolhatnám, hogy mennyi bajt okoznak – hangsúlyozta Rácz Szabó László. – Elegünk van Belgrádból, és nem csoda az, hogy a kilencvenötödik évfordulón csak egyet tudunk mondani, azt, hogy jó lenne megszabadulni Belgrádtól. Ennek két módszere van, az egyik a teljes körű nemzeti autonómia, a másik pedig a visszacsatolás Magyarországhoz – szögezte le a Magyar Polgári Szövetség elnöke.

Rácz Szabó László szerint fontos lenne, hogy az illetékesek ne csupán adminisztrációs előírásokat gyártsanak, hanem lehetőségeket teremtsenek az emberek számára arra, hogy meg tudjanak élni ezeken a területeken, és ezáltal az elvándorlás is csökkenhessen, illetőleg meg is szűnhessen.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek