Zarif: a jemeni háború nagy kárt okoz Szaúd-Arábiának

Irán szerint a térség problémáinak megoldása nem lehetséges katonai eszközökkel, azok csak mélyítik a problémát. Szaúd-Arábia – amennyiben nem állítja le tevékenységét – saját bőrén fogja annak kárát érezni. Javad Zarif párbeszédet sürget Teherán és az arab államok között, hogy közösen oldják meg a konfliktusokat.

Az Iráni Iszlám Köztársaság külügyminisztere, Javad Zarif ismét felszólította Szaúd-Arábiát, hogy állítsa le jemeni hadjáratát, hangsúlyozva, hogy az komoly károkat fog okozni a királyságnak, adta hírül az IRNA iráni hírügynökség.

Irán a kezdetektől fogva elítéli a március 26-án megindult, Szaúd-Arábia vezette koalíció légitámadásait Jemen területén a síita huszik ellen, amelynek célja a lázadók meggyengítése, és Manszúr Hádi hatalmának helyreállítása.

Javad Zarif külügyminiszter az Iszlám Konferencia Szervezetének találkozóján, Kuvaitban fejtette ki véleményét. „Elmondtuk szaúdi testvéreinknek, hogy fényesebb jövőt szeretnénk a régió összes államának, és hogy, amit Jemenben csinálnak az végül nekik fog károkat okozni”, fogalmazott Zarif.

Irán és Szaúd-Arábia közt egyfajta regionális hatalmi versengés zajlik a regionális dominancia megszerzéséért. A térség csaknem mindegyik konfliktusban proxy-háborút (helyettesítő háború) vívnak egymással, különböző, egymással rivalizáló csoportokat támogatva. 

Szaúd-Arábia szerint Irán nagy erőkkel támogatja a jemeni huszikat pénzzel, fegyverekkel, kiképzéssel azzal a céllal, hogy Szíria, Libanon és Irak után, Jemenben is meghatározó erő legyen. Irán tagadja ezeket a vádakat, ugyanakkor azt nem, hogy van befolyása Jemenben.

Javad Zarif külügyminiszter biztosította az arab államokat afelől, hogy Irán nem szándékozik feléleszteni régi birodalmát, amely a közel-keleti régió nagyrészére kiterjedt, valamint elmondta, hogy a nukleáris tárgyalások végső megállapodása békét fog hozni a térség számára. „Ennek a mesterségesen kreált válságnak (a nukleáris program – a szerk.) a megoldása, és a régió távoltartása a katonai konfrontációtól a békét szolgálja, és minden muszlim érdeke”, áll egy, az iráni külügyminiszter által írt levélben, amelyben Zarif nyílt párbeszédet kezdeményez Teherán és az arab államok között.

Az iráni külügyminiszter kitért a nemrég Camp Davidben zajlott tárgyalásokra is az Egyesült Államok és az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) államai között. Zarif hangsúlyozta, Szaúd-Arábiának sokkal inkább Iránnal kellene együttműködnie a régió válságainak megoldásában, mintsem az Egyesült Államokkal. „Miért mentek az Egyesült Államokba, miközben mi itt vagyunk közvetlen szomszédságotokban, és jó kapcsolatra törekszünk, miközben az Egyesült Államok csak saját önérdekeit követi?”, fogalmazott Zarif.

Káply Mátyás

Friss hírek