Tizenhatmillióan tiszta víz nélkül Jemenben

Az egyébként is rendkívül szegény országban a szárazföldi harcok, illetve a légitámadások tönkreteszik az infrastruktúrát, számos civil veszti életét, valamint a lakosság kétharmadának nincs hozzáférése tiszta ivóvízhez.

A háború sújtotta Jemen lakosságának csaknem kétharmada nem jut tiszta vízhez, miután két hónapja zajlanak a Szaúd-Arábia vezette koalíció légicsapásai, illetve polgárháború az országban, írja az al-Arabiya.

„A folyamatos légitámadások és a szárazföldi harcok azt eredményezik, hogy további három millió jemeni nem tud hozzájutni tiszta ivóvízhez, ezzel tizenhatmillióra emelkedett azoknak a lakosoknak a száma, akiknek higiéna és a vízhez való hozzájutás nélkül kell élnie”, állítja a brit központú szervezet, az Oxfam. „Ez a szám ugyanakkora, mint Berlin, Róma, London és Párizs lakossága együttvéve”, hangsúlyozta Grace Ommer, a szervezet jemeni ügyekkel foglalkozó igazgatója. 

Már a harcok eszkalálódása előtt is a lakosság mintegy fele nem tudott tiszta vízhez hozzájutni. Jement a világ legszegényebb államai közt tartják számon.

„Az emberek így arra vannak kényszerítve, hogy olyan vízből igyanak, amely nem tiszta, ezzel pedig jelentősen nő akár az életet veszélyeztető betegségek megjelenésének lehetősége, mint a malária vagy a kolera”, nyilatkozta a szervezet képviselője.

A koalíciós légitámadások március 26-án kezdődtek a síita huszi lázadók ellen, akik szeptember óta tartó előrenyomulásuk csúcspontjaként januárban Manszúr Hádi államfőt is elmozdították helyéről, elfoglalva az elnöki palotát.

Káply Mátyás

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »