Washington: Japán ne közeledjen Oroszországhoz

Nem most van annak az ideje, hogy Japán Oroszországhoz közeledjen – jelezte Marie Harf amerikai külügyi szóvivőhelyettes pénteken annak kapcsán, hogy az orosz törvényhozás alsóházának elnökét a japán kormányfő fogadta Tokióban.

Szergej Nariskin csütörtökön látogatott Japánba, ahol magas rangú tisztviselőkkel, majd később Abe Sindzó japán kormányfővel is találkozott. A kormányzó japán Liberális Demokrata Párt elnökhelyettese, Komura Maszahiko abbéli reményét fejezte ki, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a közeljövőben Japánba látogat.

Az amerikai külügyi szóvivő helyettese a tárca napi sajtótájékoztatóján pénteken arról beszélt: az Egyesült Államok partnereinek, köztük Japánnak az értésére adta, hogy nem nézi jó szemmel, ha Oroszországhoz közelednek.

„Ez nem az az időszak, amikor szokásos módon lehet viszonyulni Oroszországhoz, különösen nem gazdasági területen” – fogalmazott a szóvivő Oroszország kelet-ukrajnai szerepvállalására utalva.

Hangsúlyozta, hogy John Kerry amerikai külügyminiszter múlt heti, Szocsiban tett látogatása nem azt jelenti, hogy Washington feladná Ukrajnával kapcsolatos álláspontját. „Azt mondják, hogy elfeledkezünk Ukrajnára vonatkozó aggályainkról. Ez esztelenség (..) szó nincs erről” – szögezte le az amerikai külügyminisztérium képviselője.

Putyin esetleges tokiói látogatását kommentálva Harf megismételte: annak ellenére, hogy Washington együttműködik Moszkvával, amikor tud, Oroszországot már nem lehet úgy kezelni, mint korábban.

Az orosz államfő lehetséges jövőbeli japáni látogatását firtató kérdésekre reagálva Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a héten közölte, ha Tokió hivatalosan meghívót juttat el hozzájuk, természetesen „fontolóra veszik” a kérdést.

Kárpátinfo.net / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »