Líbia bírálta az embercsempészek elleni uniós missziót

Nem támogatja az Európai Unió által a földközi-tengeri menekülthullám megfékezése érdekében indítandó, embercsempészek elleni katonai missziót a nemzetközileg elismert líbiai kormány – közölte kedden Haszim al-Aribi líbiai kormányszóvivő.

„Nem fogadjuk el Brüsszel terveit, valamint országunk szuverenitásának bármiféle megsértését” – mondta Aribi a dpa német hírügynökségnek.

A kormányszóvivő ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a líbiai hatóságok szeretnének átfogóan együttműködni az EU-val az embercsempészet elleni küzdelemben.

Előző nap Brüsszelben az EU-országok védelmi és külügyminiszterei arról döntöttek, hogy elindítják az EU-Navfor-Med elnevezésű haditengerészeti műveletet a Földközi-tengeren az Észak-Afrikából – zömmel Líbiából – Európába tartó menekülthullám megfékezésére, és katonai erővel lépnek fel az embercsempészek ellen.

A háromlépcsős terv első szakaszában feltérképezik az embercsempészek által leggyakrabban használt tengeri útvonalakat. Ezután a második szakaszban megállítják és átvizsgálják a gyaníthatóan embercsempész-hajókat a tengeren. E hajókat indokolt esetben le is foglalnák.

A harmadik szakasz egyelőre a legkevésbé kidolgozott, és ENSZ-felhatalmazást, valamint líbiai hatósági együttműködést is igényelne: az uniós erők katonai akciókat hajthatnának végre akár líbiai kikötőkben is.

A polgárháborús káoszba süllyedt Líbiából származik az Európába irányuló embercsempészet nyolcvan százaléka.

Líbiában jelenleg két párhuzamos kormány és parlament működik. A fővárost, Tripolit tavaly augusztusban elfoglalta a Fadzsr Líbia (Líbia Hajnala) iszlamista fegyveres szövetség, és önhatalmúlag kormányt és parlamentet alakított ott, azóta a nemzetközileg elismert törvényhozás és kabinet a keleti Tobrukban ülésezik. Ugyanakkor az ország nagy részére nem terjed ki e két kormány hatalma sem, s Líbia partszakaszának egy részét szélsőségesek, köztük az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet helyi sejtje ellenőrzi.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »