Irán megvédi a közös biztonsági érdekeket Jemenben

Hossein Amir Abdollahian szerint Iránnak világos, közös biztonságpolitikai érdekei vannak Jemennel, amelyek fenyegetése semmilyen külső hatalomnak nem áll jogában, és aminek veszélyeztetését nem tűrheti meg az Iszlám Köztársaság.

Irán helyettes külügyminisztere, Hossein Amir Abdollahian kijelentette, hogy a perzsa állam nem fogja tétlenül nézni jemeni biztonsági érdekeinek regionális hatalmak általi veszélyeztetését, olvasható a Reuters portálján. A kijelentés jól tükrözi Irán befolyásos pozícióját, és jemeni stratégiai érdekeinek létét.

„Semmilyen módon nem fogadható el, hogy más államok katonai kihívásokkal kockára tegyék a mi közös biztonságunkat”, fogalmazott a helyettes külügyminiszter.

A Szaúd-Arábia vezette koalíció március vége óta hajt végre légitámadásokat Jemenben a síita huszik ellen, aki szeptember óta tartó előrenyomulásuk eredményeként elmozdították Manszúr Hádi elnököt. Szaúd-Arábia Iránt a huszik támogatásával, és befolyásának ktierjesztésével vádolja. Az Iszlám Köztársaság tagadja a vádakat, és a szaúdi koalíció tevékenységét agresszióként, a jemeni belső ügyekbe való beavatkozásként értékeli. 

Irán a légicsapások azonnali befejezését követeli, valamint a humanitárius segítségek eljuttatásának biztosítását, illetve a jemeni csoportok közti tárgyalások megkezdését a válság megoldása érdekében.

Egy nyilvánosságra hozott ENSZ-jelentés szerint Irán Szíriában, Jemenben, Libanonban és Irakban is aktívan támogat különféle csoportokat. A jelentés szerint a huszikat 2009 óta látja el fegyverekkel az Iszlám Köztársaság, ugyanakkor a 2013-ban lefoglalt, a husziknak eljuttatni kívánt szállítmányok óta hivatalosan nem érkezett támogatás Iránból, szögezi le az ENSZ közleménye.

John Kerry amerikai külügyminiszter Sri Lankán tett látogatása során kijelentette, hogy számos állam, köztük Irán is támogatja a tárgyalásos megoldást a jemeni válság rendezése érdekében. „Mindannyian reménykedünk, hogy Jemen megtalálja a helyes megoldást. Nem lesz könnyű, sok mindennek kell még történnie.”

Káply Mátyás

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »