Ott lesz Moszkvában, de nem megy a díszszemlére Fico

Robert Fico szlovák kormányfő részt vesz a második világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából, május 9-én tartandó moszkvai győzelem napi ünnepségeken, de a katonai díszszemlére nem megy el – derült ki a szlovák miniszterelnök hétfői bejelentéséből és a kormányhivatal által közzétett programjából.

Bár a szlovák miniszterelnöknek a moszkvai ünnepségeken való várható részvételéről korábban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is említést tett, Fico a részvételét firtató kérdésekre eddig nem adott egyértelmű választ. A szlovák miniszterelnök részvételét nyilvánosság előtt először hétfőn erősítette meg, a HN Club elnevezésű pozsonyi fórumon.

„A tetteimért nem fogok szégyenkezni, május 9-én elmegyek Moszkvába. (…) Ezt a lépésemet természetesnek tartom” – idézte Ficót a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

„Szlovákiában az akkori Vörös Hadsereg 63 ezer katonája halt meg, és senki nem kételkedik abban, hogy a fasizmus legyőzésében a Szovjetunió döntő szerepet játszott” – jegyezte meg Robert Fico.

A szlovák miniszterelnök a fórumon beszámolt arról is, hogy még a moszkvai emlékünnepségek előtt, május 7-én részt vesz a lengyelországi megemlékezésen, illetve május 8-án Liptószentmiklóson (Liptovsky Mikulás) napközben a hazai, illetve ugyanaznap este a Kijevben rendezendő megemlékezésen is.

A szlovák kormányhivatal hétfőn, a miniszterelnök bejelentése után, közzétette Robert Fico ezekre a napokra vonatkozó hivatalos programját. Ebből megerősítést nyert, hogy Robert Fico a május 9-i moszkvai ünnepségek keretében részt vesz egy koszorúzáson és az ünnepi fogadáson is, de nem megy el a délelőtt 10 órakor kezdődő katonai díszszemlére, mivel annak időpontjában Milos Zeman cseh államfővel találkozik Csehország moszkvai nagykövetségén.

Andrej Kiska szlovák államfő már korábban jelezte, hogy nem vesz részt a moszkvai ünnepségen.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »