Nem lesznek rendkívüli parlamenti választások Szerbiában

Nem lesznek rendkívüli parlamenti választások Szerbiában – hangoztatta Aleksandar Vučić szerbiai kormányfő, aki szerint „Szerbia félúton jár a javulás felé vezető úton”.

A kormányfő szavai szerint, amennyiben az elkövetkező öt hónapban is pozitív tendenciát mutat majd az államháztartás, még az év vége előtt növekedni fog a nyugdíjak és közbérek összege.

Meggyőződése szerint május 4-i és 5-i belgrádi tartózkodása során az IMF-misszó nem tesz majd megjegyzéseket a költésvetési hiányra, amely miatt Szerbia megállapodást kötött a nemzetközi pénzügyi intézménnyel.

„Ha így folytatjuk az elkövetkező öt hónapban is, nem látom akadályát annak, hogy leüljünk és arról tárgyaljunk, hogyan érezhetnék meg a polgárok a javulást, mert az ő érdemük is, hogy az intézkedéseket sikerül végrehajtani” – értékelt Vučić Novi Pazar-i látogatásakor. Szavai szerint még semmit sem tettek a közszférában dolgozó munkaerő-felesleg ügyében, de fennáll a lehetősége annak, hogy a csökkentés minimális mértékű lesz.

Aleksandar Vučić – aki tegnap óta Novi Pazar díszpolgára – azt mondta: Novi Pazar az elkövetkező két évben többet fog kapni, mint az elmúlt 30 évben kapott, de a polgároknak türelmesnek kell lenniük, együtt pedig kiharcolhatják a község jobb jövőjét.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »