Bajba került a miniszterelnök repülője

A nagy szél miatt sikertelen leszállási kísérletet hajtott végre szombaton Bukarestben az a repülőgép, amellyel Victor Ponta kormányfő, Călin Popescu Tăricenu szenátusi házelnök és hivatalos kíséretük visszatért a fővárosba.

Az incidensről az egyik utas, Ioana Avădani újságíró számolt be a Facebook-oldalán, ám a történteket a miniszterelnök is megerősítette. „Sokat utazom repülővel, így meg tudom ítélni, hogy ami most történt, az nagyon kellemetlen volt” – nyilatkozta a Mediafaxnak Ponta.

A kormányfő és a házelnök pénteken a kolozsvári RMDSZ-kongresszuson, szombaton pedig egy zilahi eseményen vett részt.  Kolozsváron ültek ismét repülőre, hogy visszautazzanak Bukarestbe. Ioana Avădani beszámolója szerint a nagy szél miatt az út szó szerint nagyon rázós volt. Az stewardessek többször is felkérték az utasokat, hogy őrizzék meg nyugalmukat.

A sikertelen leszállási kísérlet azonban végképp ráijesztett a repülőn ülőkre. „Az utasok tíz százaléka hányt” – számolt be Avădani. Végül a második leszállási kísérlet sikeres volt, a gép épségben földet ért Bukarestben. „Sápadt vagy éppenséggel hisztérikusan nevető emberek szálltak le a repülőről, akik rádöbbenhettek, hogy az élet mennyire fontos” – írta.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek