Lukasenka se megy el Moszkva meghívására

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök közölte szombaton, hogy nem fog részt venni a második világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából tartandó május 9-i moszkvai díszszemlén. Az oroszbarát szakadárok uralta ukrajnai Donyeck megyéből ugyanakkor 50 veterán kapott meghívást az eseményre.

A korábban Moszkva első számú szövetségesének számító, de az utóbbi időben egyes orosz lépéseket nyíltan bíráló Lukasenka egyúttal azonban elítélte azokat a politikusokat, akik az ukrán válság miatt nem mennek el a díszszemlére. Megjegyezte: „ez inkorrekt lépés a szovjet emberekkel és azokkal a kelet-európai népekkel szemben, amelyeket akkor felszabadítottunk”. 

Mihail Monszejev, az orosz parlament alsóházának egy tagja ugyanakkor arról számolt be szombaton, hogy az orosz kormány meghívta a május 9-i moszkvai díszszemlére az oroszbarát szakadárok uralta ukrajnai Donyeck megye veteránjait. A szakadárok közlése szerint mintegy 50 veterán vehet majd rész az eseményen.   

A díszszemlén való részvételét eddig 25 ország jelezte, köztük Kína, Észak-Korea és India. Az ünnepségre Európából csupán Milos Zeman cseh elnök, Tomislav Nikolic szerb államfő, Alekszisz Ciprasz görög kormányfő és Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök utazik Oroszországba.

Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár lemondták részvételüket, Merkel azonban egy nappal később Moszkvába látogat, hogy koszorút helyezzen el a második világháborúban elesettek emlékére.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »