Háborús bűnökkel vádolják – Hága mégis elengedte

A hágai törvényszék elfogadta a háborús bűnökkel vádolt Goran Hadžić, az egykori szerb krajina elnökének panaszát és ideiglenes szabadlábra helyezése mellett döntött.

Hadžićnak május végéig kellene visszatérnie Hágába, közölte ma a törvényszék szóvivője.

A fellebbviteli tanács döntése szerint Hadžićot átszállítják az amszterdami repülőtérre, amint ez lehetségessé válik, ahol a szerb kormány képviselője vár rá a belügyminisztérium által kiadott garanciáknak megfelelően.

A hágai törvényszék március 16-án elvetette Hadžićnak azt a kérelmét, amelyben emberbaráti okokra hivatkozva kérte szabadlábra helyezését, vagyis, hogy Szerbiában gyógykezeltethesse végső stádiumban lévő daganatos betegségét.

Goran Hadžić, a Szerb Krajina egykori elnökét 1991 és 1995 között elkövetett emberiesség elleni bűncselekményekkel és a háborús szokásjog megsértésével vádolja a törvényszék. 2011 júliusában tartóztatták le a Tarcal-hegyen (Fruška gora) és ekkor adták ki a a hágai törvényszéknek, ahol első bírósági megjelenésekor ártatlannak vallotta magát a vádirat minden pontjában. Tárgyalása 2012. október 16-án kezdődött, az ügyészség pedig tavaly április 9-én fejezte be a bizonyítékok ismertetését.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »