Ismét halálra ítélték a Muzulmán Testvériség vezetőjét

Újabb perben ítélték halálra a Muzulmán Testvériség egyiptomi iszlamista mozgalom vezetőjét és további tizenhárom magas rangú tagját Kairóban szombaton.

A betiltott szervezet vezetőit ezúttal káosz és erőszak szítása miatt ítélték el. Életfogytiglani büntetést róttak ki a per amerikai-egyiptomi állampolgárságú vádlottjára, Mohamed Szoltanra, akit hamis hírek terjesztésével és a testvériség támogatásával vádoltak. Szoltan apja a szervezet magas rangú tagjai között számon tartott és a szombati ítélethirdetéskor társaival együtt halálbüntetéssel sújtott Szaleh Szoltan.

Az ítélet ellen fellebbezni lehet a legfelső polgári bírósághoz, így a per akár még évekig elhúzódhat.

A mozgalom több ezer tagját és támogatóját börtönözték be azóta, hogy a hadsereg a tömegtüntetések hatására 2013 júliusában elmozdította a hatalomból a szervezethez kötődő Mohamed Murszi elnököt. A tömeges perek miatt a nemzetközi közösség részéről bírálatok érték az egyiptomi igazságszolgáltatást.

Badíét és 18 társág nemrég terroristának nyilvánította az egyiptomi főügyész. Hisám Barakát az észak-afrikai országban idén elfogadott terrorizmusellenes törvényre támaszkodva hozta meg döntését.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »