Porosenko: Ukrajna hadiflottát épít és visszaszerzi a Krímet

Ukrajnának haditengerészetet kell létrehoznia, és harcolni fog a Krím visszaszerzéséért – ezt mondta Petro Porosenko ukrán elnök Odesszában, ahol pénteken meghirdette Ukrajna 2035-ig tartó flottaépítési programját.

„Ukrajna tengeri hatalom volt, és az is marad” – fogalmazott. Hozzátette, hogy az ukrán flottának mihamarabb új hadihajók építésébe kell fognia. Ahogy gyakorlatilag a semmiből építettük fel a hadsereget, úgy kell a haditengerészetet is létrehoznunk” – mondta Porosenko.

Annak érdekében, hogy fel tudják venni a küzdelmet az Ukrajnával szembeni fenyegetésekkel, a flottának korszerűnek kell lennie, amely az ellene irányuló „hibrid háborúban” stabilizáló tényezőként tudna fellépni a tenger menti térségekben – közölte.

Porosenko hangsúlyozta a Fekete-tenger menti területek fejlesztésének fontosságát is, és azt mondta: Ukrajna küzdeni fog azért, hogy a Krímet visszaszerezze.

Az ukrán elnök pénteken a Krímről annyit mondott, hogy szerinte a félsziget „üdülőhelyből óriási fegyverraktárrá változott”, vélhetően az orosz katonai támaszpontokra és hadgyakorlatokra utalva.

MTI / Maszol.ro

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »