Könnyebben le lehet majd tartóztatni a képviselőket

Módosított kedden a parlament a honatyák jogállásáról szóló törvényen. E szerint a képviselők és szenátorok letartóztatásának jóváhagyásáról egyszerű többséggel döntenek.

A korábbi változat szerint minősített többségre volt szükség ahhoz, hogy a képviselőház vagy a szenátus az ügyészség kérése esetén hozzájáruljon egy honatya előzetes letartóztatásához. Ismeretes, hogy Dan Șova volt miniszter vizsgálati fogságba helyezéséhez azért nem járult hozzá a szenátus, mert nem volt meg a döntéshez szükséges minősített többség (az összes szenátor fele plusz egy szavazat).

A keddi módosítással az alkotmányhoz igazította a parlament a törvényt. A lépéssel a honatyák megelőzték azt, hogy az alkotmánybíróság rendelje el a mulasztás pótlását, a Șováról történő szavazás után ugyanis Klaus Johannis államfő a taláros testülethez fordult ebben az ügyben.

Múlt héten a szenátus a házszabály vonatkozó paragrafusait is az alkotmányhoz igazította. A képviselőház már korábban megtette ezt a lépést.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »