A szerb hadsereg részt vesz a moszkvai felvonuláson

A Szerb Katonaság május 9-én részt vesz a fasizmus feletti győzelem 70. évfordulója alkalmából rendezendő katonai felvonuláson, döntött tegnap Tomislav Nikolić szerb elnök.

Nikolić, aki maga is elfogadta a moszkvai meghívást, a katonaság főparancsnokaként aláírta azt a parancsot is, amely értelmében a szerb katonák felvonulnak a moszkvai seregszemlén.

A Blic a Szerb Katonasághoz közeli forrásokból úgy értesült, hogy a meghívás a külügyminisztériumon keresztül érkezett az elnökséghez.

Az idei, jubiláris katonai felvonuláson mintegy 15 ezer katona vesz részt. A parádén fel kellene vonuljanak a második világháborús szövetséges országok katonái is, ám szinte bizonyos, hogy az ukrajnai helyzet miatt távolmaradnak. Öt évvel ezelőtt, amikor a fasizmus feletti győzelem 65. évfordulóját ünnepelték, Szerbia nem kapott meghívást a részvételre.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »