Irán folytatja nukleáris tevékenységét, ha a Nyugat visszalép

Irán a jelenlegi szintre visszatérve folytatja nukleáris tevékenységét, ha a Nyugat visszalép a remélt végleges megállapodástól Teherán atomprogramjáról – mondta a perzsa állam külügyminisztere.

Mohamad Dzsavad Zarif egy szombat esti televíziós műsorban úgy fogalmazott, Irán kész megtenni a szükséges lépéseket, ha a másik fél nem tartja tiszteletben a Teherán és nagyhatalmak között csütörtökön létrejött keretegyezséget, amelyet a tervek szerint június végéig végleges megállapodás követ majd. Irán mindaddig betartja ígéreteit, amíg a Nyugat is – mondta.

Megfigyelők szerint Zarif szavaival üzenni akart a keményvonalas iráni politikusoknak, akik korábban katasztrofálisnak minősítették a lausanne-i megállapodást. Zarif azt is mondta, hogy a regionális kérdések tekintetében nem szűntek meg az iráni-amerikai ellentétek.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt tagjával és Németországgal kötött megállapodás nem jelent veszélyt a térségre és az Iránnal szomszédos országokra nézve. „Alaptalan minden aggodalom, Irán nem tör hegemóniára a régióban” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a térség valamennyi államával jó kapcsolatokra törekednek, és ha vannak nézeteltérések, tisztázni kell őket. Teherán úgy őrködik szomszédai biztonsága, mint sajátja felett, és különösen elszánt a terrorizmus elleni harcban a régióban – hangoztatta a politikus.

Szerinte jó előzetes megállapodás született Svájcban. „Elismerték, hogy nem állíthatják le Irán nukleáris programját – mondta, hozzátéve, hogy a 2013 novemberi genfi egyezség előtt a Nyugat „le akarta dózerolni” az araki komplexumot és „a földdel akarta egyenlővé tenni” a fordóit, de ez az álláspont mára megváltozott.

Zarif szerint a lausanne-i megállapodás előnyös Iránra nézve, és az ENSZ-ben azonnal visszavonják a Teherán atomprogramjáról szóló összes BT-határozatot, amint létrejön a végeleges megállapodás. A külügyminiszter úgy vélte, a végleges megállapodás lehetőséget teremtene a nemzetközi közösséggel való hatékonyabb együttműködésre.

„Nem akarunk mást, csak a jogainkat. Soha nem fejlesztettünk és most sem fejlesztünk atombombát. Nem törekszünk regionális hegemóniára. Jó kapcsolatokat akarunk” – foglalta össze az iráni tárcavezető.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »