Kuba: Barack Obama a jövő héten találkozik Raúl Castróval

Barack Obama amerikai elnök a következő héten találkozik kubai kollégájával, Raúl Castróval az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) panamai csúcstalálkozóján – közölték diplomáciai források.

Az amerikai külügyminisztérium ugyanakkor kételyének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az április 10-11-ei találkozóig újra megnyithatják a havannai nagykövetséget, miként azt korábban tervezték.

„Obama elnök tudta, hogy lesz köztük interakció, amikor a csúcstalálkozón való részvétel mellett döntött. Az állami vezetők az idő nagy részét együtt fogják tölteni, tehát szót vált majd Raúl Castróval is” – mondta Roberta Jacobson, az amerikai külügyminisztérium latin-amerikai ügyekért felelős helyettes-államtitkára a washingtoni Brookings Intézet előtt.

„A Juan Carlos Varela panamai elnökkel folytatandó tárgyalást leszámítva nincsen betervezve semmilyen kétoldalú megbeszélés, így azt nem tudom, hogy milyen típusú interakció várható” – tette hozzá a tisztségviselő.

A harmincnégy amerikai államot tömörítő OAS csúcstalálkozójára néhány hónappal azután kerül sor, hogy Barack Obama amerikai és Raúl Castro kubai elnök december 17-én bejelentette, Washington és Havanna több mint ötven év után újra felveszi a diplomáciai kapcsolatokat egymással, és az Egyesült Államok megszünteti a szigetországgal szembeni gazdasági embargót.

A két ország képviselői az elmúlt hónapokban többször is tárgyaltak a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételéről és a nagykövetségek újranyitásáról. Az Egyesült Államok a jövő heti csúcstalálkozó előtt akarta újra megnyitni havannai nagykövetségét. „A találkozó azonban hat nap múlva kezdődik (…) Nincs sok időnk” – hangsúlyozta Marie Harf amerikai külügyi szóvivő.

Kitekintő / MTI

Friss hírek