Hivatalosan lesz Szent László híd Nagyváradon

Hivatalosan is a városalapító Szent Lászlóról neveznék el a Ferdinand hidat Nagyváradon.

A polgármesteri hivatal hétfői közleménye szerint ha a névváltozásra a Bihar megyei prefektúra keretében működő névadóbizottság rábólint, akkor a városi tanács elé terjesztik a vonatkozó határozattervezetet.

A nagyváradi magyarok nyilván eddig sem használták a híd román elnevezését. A Szent László híd felújítását egyébként idénre tervezi az önkormányzat.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »