Nem lesz népszavazás a melegházasságról

Szavazattöbbséggel elvetette a szlovén parlament a melegek házasságáról és örökbefogadási jogáról szóló népszavazás kiírását célzó javaslatot – közölte a szlovén sajtó pénteken.

A népszavazás kiírását 53 liberális és baloldali képviselő ellenezte a 90 fős alsóházban, főleg a kormányzó balközép koalíció tagjai. Voksukat azzal magyaráztak, hogy a március elején megszavazott, az azonos neműek házasságát legalizáló törvény visszavonásának alkotmányos következményei lennének, mert nemi irányultságuk szerint diszkriminálná az állampolgárokat. Hivatkoztak az emberi jogok európai egyezményére is.

A népszavazás kiírása mellett szavazott az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDS) és az Új Szlovénia-Keresztény Néppárt (NSI), a javaslat összesen 21 támogató voksot kapott.

A Koalíció a gyerekekért nevű civil szervezet, amelyet a katolikus egyház is támogat, a törvény elfogadása után – mindössze egy hét alatt – 80 ezer aláírást gyűjtött össze, hogy népszavazást kezdeményezzen a melegek házasságának és örökbefogadási jogának kérdésében, abban bízva, hogy megsemmisíttetheti a törvényt.

Szlovéniában két évvel ezelőtt az alkotmánybíróság megtiltotta népszavazás kiírását egyebek között az emberi jogokat vagy a pénzügyeket érintő jogi rendelkezésekről. A parlament erre hivatkozott, amikor elutasította a népszavazás kiírását. A népszavazás alkotmányosságáról és kiírhatóságáról most az alkotmánybíróságnak is véleményt kell mondania, erre egy-két hónapon belül sor is kerülhet.

Amennyiben az alkotmánybíróság úgy dönt, hogy megtartható a népszavazás a témában, a referendum eredménye szorosnak ígérkezik. A Delo című ljubljanai lapban csütörtökön megjelent közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 53 százaléka visszavonatná a törvényt, mert túl liberálisnak tartja, 47 százalékuk azonban támogatná a melegek házasságát és örökbefogadási jogát.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »