Államfői dicséret a titkosszolgálatnak

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mára teljesen újjászerveződött, végleg szakított a múlttal, sikerült megváltoztatnia a róla kialakult közmegítélést – mutatott rá Klaus Johannis államfő kedden a SRI székházában, miután részt vett a szolgálat évértékelő értekezletén.

Az elnök ezzel arra utalt, hogy a negyed évszázada alakult SRI-t a 90-es években sokan a hírhedt kommunista titkosszolgálat, a Securitate örökösének tekintették. Johannis úgy értékelte, hogy a SRI érdeme, hogy – a térségben kialakult aggasztó helyzet ellenére – Romániát nem érte „stratégiai jellegű meglepetés” 2014-ben.

Eduard Hellvig, a SRI igazgatója rámutatott: Romániát nem érintette közvetlenül a terrorizmus, de az ország egyre inkább az ellenséges kibernetikai tevékenységek célpontjává vált.  A SRI igazgatója beszámolt arról, hogy a szolgálat tavaly több mint nyolcezer, a nemzetbiztonsági kockázatokra figyelmeztető jelentést küldött a román hatóságoknak, és 3300 esetben küldött jelentést a bűnüldöző szerveknek, csaknem 800 jelentésével pedig az adócsalás ellen küzdő hatóságok munkáját segítette.

A SRI a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) számára végzi a legtöbb lehallgatást. A hatályos törvények szerint Romániában csak a SRI-nek van joga a telefonokat lehallgatni, akkor is, ha a bíró nem nemzetbiztonsági kockázat leleplezése céljából, hanem egy bűnvádi eljárás részeként engedélyezi azt.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »