Dél-Oszétia szorosabbra fűzi az orosz barátságot

Az orosz államfő a Kremlben fogadta Dél- Oszétia elnökét, Leonyid Tibilovot. A tárgyalás során legjelentősebb eredménye egy 25 évre szóló szövetségi, védelmi és integrációs törekvéseket előmozdítani kívánó szerződés.

Vlagyimir Putyin visszatérése óta második elnöki találkozóját bonyolította le. A kirgiz elnök után Dél-Oszétia vezetőjét, Leonyid Tibilovot látta vendégül a Kremlben. A két államfő sajtótájékoztató keretein belül tájékoztatotta a nyilvánosságot az érintett kérdésekről. Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, hogy rendkívül fontos előrelépéseket tettek a partnerség erősítésében. A szerdán megkötött szövetségi és integrációs egyezményt mérföldkőnek nevezte. A szerződés erősíteni kívánja az együttműködést olyan kiemelt területeken, mint a gazdaság, a szociális szektor. Továbbá egyszerűsíteni kívánja az orosz állampolgársághoz való hozzájutást, valamint kidolgozásra került egy közös védelmi és biztonsági terv is. A szerződés előmozdítja a szabad határátjárást Oroszország és Dél-Oszétia között –  olvasható a Kreml hivatalos oldalán.

A dokumentum rögzíti a külpolitikák összehangolását Moszkva és Csinvali között, illetve azt, hogy Oroszország sürgetni fogja Del-Oszétia elismerését a nemzetközi közössgénél. A dél-oszét katonai erőket integrálni fogják az orosz hadseregbe és egy fegyveres aggresziót Dél- Oszétia irányába egyben Oroszország ellen irányuló támadásnak fogják tekinteni – írta a TASzSz hírügyökség.

Tibilov mai interjújában kifejtette, hogy az Oroszországgal való egybeolvadás lehetőségét még nem tűzték napirendre, annak ellenére, hogy ez a gondolat már felmerült. Nyilatkozatában kifejtette, hogy az ügy érdekében lépéseket kell tenni nem csak Dél-Oszétiában, de Oroszországban is. Továbbá reflektált az új megállapodásra is és kijelentette, hogy folytatják a munkát orosz kollégáikkal – közölte a TASzSz hírügynökség.

Zakz Zsuzsanna

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »