Újra a tengerre támadt Észak-Korea

Hét rakétával hajtott végre kísérletet Észak-Korea csütörtök éjjel, a gyakorlatot az ország vezetője, Kim Dzsong Un személyesen felügyelte – jelentette a dél-koreai hírügynökség a szöuli védelmi minisztériumra hivatkozva.

A közlés szerint föld-levegő rakétákról van szó, amelyek az ország keleti partjainál csapódtak a tengerbe.

Dél-Koreában jelenleg zajlik az éves amerikai-dél-koreai hadgyakorlat, amelyet Észak-Korea ellene irányuló háborús készülődésnek tekint. Phenjan a gyakorlat kezdetekor, március elején is rakétaindítással fejezte ki rosszallását.

Szöul és Washington állítása szerint a nyolchetes gyakorlat kizárólag védelmi célokat szolgál.

A dél-koreai védelmi minisztérium egyik szóvivője közölte, hogy az ország hadserege fokozta készültségét, és folyamatosan figyeli Észak-Korea katonai tevékenységét.

A két Korea hivatalosan máig hadban áll egymással, mivel a köztük lezajlott háború hadműveleteit lezáró 1953-as tűzszünet után nem kötöttek békeszerződést.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »