Spanyolország bepanaszolta a görög miniszterelnököt

A görög miniszterelnök „verbális támadást” intézett Spanyolország ellen, ezért a spanyol kormány hivatalosan kérte az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökét is, hogy ítéljék el Alekszisz Ciprasz kijelentését – írta internetes oldalán az El Mundo című spanyol napilap vasárnap.

A görög kormányfő szombaton egy athéni pártrendezvényen beszélt arról, hogy szerinte Görögországgal szemben létrejött egy Madrid-Lisszabon tengely. A két dél-európai ország igyekezett tönkretenni a görög kormányt, és megbuktatni az euróövezeti pénzügyminiszterekkel folytatott tárgyalásokat a görög adósságválság rendezéséről – mondta.

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök felháborodva reagált a nyilatkozatra, és tiltakozott Jean-Claude Junckernél, az Európai Bizottság elnökénél, illetve Donald Tusknál, az Európai Tanács elnökénél, kérve, hogy tegyenek lépéseket a görög kormányfővel szemben.

A spanyol kormány szerint Ciprasz kijelentése „ellentétes a szolidaritás szellemével, amelynek uralnia kellene a tagállamok egymáshoz való viszonyát”, miközben Spanyolország ezt a szolidaritást már jócskán bizonyította, hiszen a görögöknek nyújtott nemzetközi mentőcsomaghoz 26 milliárd euróval járultak hozzá a spanyol adófizetők – áll az El Mundóban.

A lap úgy tudja, Portugália is tiltakozik az Európai Uniónál az elhangzottak miatt.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »