Több mint húszezer külföldi az Iszlám Állam soraiban

Pénteken sajtótájékoztatót tartott Thomas Krajeski amerikai nagykövet a Szíriába és Irakba özönlő, az Iszlám Államhoz csatlakozni kívánó rengeteg külföldiről, a török határ kényes helyzetéről és a „külföldi terrorista harcosok” által jelentett biztonsági kockázatról.

Bár az Iszlám Államot sújtó többfrontos támadások miatt a szélsőségesek előrenyomulása úgy látszik megállt, az Iszlám Államhoz külföldről érkező harcosok száma nőni látszik. Thomas Krajeski amerikai nagykövet szerint a „külföldi terrorista harcosok” száma meghaladja a húszezer főt. Az Associated Press (AP) adatai szerint közülük legalább háromezer-négyszázan nyugati országokból érkeztek az Iszlám Állam soraiba és egy januári jelentés szerint az extremisták már rendelkeznek legalább egy teljesen angolul beszélő alakulattal

Nick Rasmussen, az amerikai Nemzeti Terrorelhárítási Központ vezetője szerint példátlan tempóban érkeznek a külföldi harcosok Szíriába, jóval meghaladva azoknak a számát, akik az elmúlt húsz évben Afganisztánba, Pakisztánba, Irakba, Jemenbe vagy Szomáliába mentek harcolni. A harcosok által okozott alapvető problémán kívül nagy veszélyforrást jelenthet az is, hogy némelyikük észrevétlenül visszatérhet szülőhazájukba, hogy ott hajtson végre terrorcselekményt. Said Kouachi, a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadás egyik résztvevője például többször járt Jemenben, ahol megfordult az Al-Kaida egy kiképző táborában is. 

A Szíriába vagy Irakba tartó külföldieknek viszonylag egyszerű dolguk van eljutni az Iszlám Állam által ellenőrzött területre. Jelenleg fő belépési pontként Törökországot használják a legtöbben. Krajeski nagykövet, aki jelenleg a külföldi harcosok ügyében főtanácsadói posztot (Senior Adviser for Foreign Fighters) tölt be az Egyesült Államokban, egy pénteki sajtótájékoztatón kiemelt három jellegzetes problémát a helyzettel kapcsolatban. Évente tizenkilencmillió ember halad át az isztambuli repülőtéren, amely hatalmas utasforgalmat alapvetően komplikált ellenőrizni. Az ebből adódó helyzetet súlyosbítja, nemcsak a török-szír, illetve a török-iraki határ hossza és adottságai, a szélsőségesek által uralt terület közelsége, de a relatív mozgásszabadság is.

Törökország déli határainál mindezek felett még a menekültáradattal is számolni kell. „A menekültek mozgása a mai napig folytatódik mindkét irányba. Nagyon nehéz a helyzetet kontrollálni, úgy, hogy több mint ötmillió iraki és szír menekült ”, mondta Krajeski. 

Mérséklésre van egyelőre lehetőség 

A helyzet teljes megoldására egyértelműen csak az Iszlám Állam bukása, és a régió stabilizációja révén lehetne esély, viszont ez a mostani helyzet tekintetében nemcsak, hogy nem időszerű, de egyelőre akár kivitelezhetetlennek is nevezhető. Ettől függetlenül, az Iszlám Államhoz özönlő külföldiek számának korlátozására van mód.

Krajeski elmondása szerint az Egyesült Államok kiemelt fontosságúnak tekinti a problémát és aktívan próbál megoldást találni a külföldi harcosok számának korlátozására. Az USA és partnerországai bilaterális és multilaterális egyezmények soraival igyekeznek kontrollálni a helyzetet. Az érintett országok határellenőrzési kapacitásuk növelése mellett a nagykövet kifejtette, hogy a gyorsabb információáramlás kulcsfontosságú szerepet játszhat a potenciális terrorista harcosok beazonosításában és lekapcsolásában. 

A sajtótájékoztatón szóba került az internet szerepe az Iszlám Állam toborzási folyamatában. Bár Krajeski konkrétumot nem említett, de sejteni lehet, hogy az internet bizonyos fokú cenzúrájának kérdése felmerült a szélsőségesekkel kapcsolatban. A nagykövet kifejtette, hogy bár szerinte a lakossági közösség sokat tehet a potenciálisan befolyásolható egyének kiszűrésére, nagy szerepe van az adott platformok üzemeltetőinek is, hogy kontrollálják a szélsőséges üzeneteket és a lehetőségeiket. 

„Nem tekintjük az Iszlám Államot Asszad alternatívájának, de Asszadot sem látjuk az Iszlám Állam alternatívjának”

Szóba került a témához szorosan kapcsolódó török-amerikai megállapodás a szíriai mérsékelt ellenzék kiképzéséről is. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kijelentése szerint, a Törökországban kiképzett mérsékelt ellenzéki csoportoknak nem csak az Iszlám Állam szélsőségeseivel, de Bassár el-Aszad csapataival is szembe kell majd szállniuk. 

Erre reagálva Krajeski kifejtette, hogy bár „a szíriai kormánynak meg kell majd változnia”, mindenek előtt az Iszlám Állammal kell leszámolni nemcsak a térség, de a globális stabilitás érdekében is. „Nem látunk lehetséges jövőt Aszad számára Szíriában, de ahogy mondtam, az azonnali fenyegetést kell felszámolnunk először. Ebben a kérdésben az Egyesült Államok és Törökország teljes egyetértésben van”.

Vágner Krisztián

Friss hírek