Ismeretlenek meggyalázták az aradi Szabadság-szobrot

Ismeretlen tettesek szombatra virradóra a román nemzeti színekre festették le az aradi Szabadság-szobor talapzatán a 13 vértanú tábornok arcképét – közölte az aradinap.ro.

Amint a portálon közzétett fényképeken és kisfilmen látszik, a tábornokok domborműveit festékszóróval színezték pirosra, sárgára és kékre. A talapzatra fekete festékszóróval magyarokat gyalázó szöveget is írtak. Bognár Levente, Arad alpolgármestere a portálnak elmondta, az RMDSZ feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen.

„A kamerák működtek, most ellenőrzi a felvételeket a helyi rendőrség, remélem, hogy a sötét ellenére sikerül kideríteni a tetteseket, akik láthatólag előre megfontoltan, szervezetten gyalázták meg az alkotást. Közben felvettem a kapcsolatot Kocsis Rudolf szobrásszal is, hogy miként tudnánk megtisztítani, anélkül, hogy kárt okoznánk a domborművekben. A jövőre nézve pedig szeretnénk visszaállíttatni az állandó járőrözést a téren, amit korábban pénzforrások hiányára hivatkozva állítottak le” – tette hozzá Arad alpolgármestere.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »