Megállíthatatlan az iszlám radikalizálódás a francia börtönökben

A január eleji párizsi terrorcselekmények felkorbácsolták a kedélyeket a francia börtönökben: a muszlimokat fogva tartó fegyintézetek két napig az „Allahu akhbar!” kiáltásoktól zengtek.  A francia közvéleményt továbbra is foglalkoztatja a kérdés: vajon megakadályozható az iszlám radikalizálódás a börtönökben?

Franciaország figyelme a börtönökre szegeződik, a közvélemény továbbra is azt fejtegeti, miként akadályozható meg a szélsőséges iszlám nézetek terjedése a francia börtönökben? Az illetékes igazságügyi szervek cáfolatai ellenére úgy tűnik ugyanis: az ország börtöneiben nincs különösebb akadálya annak, hogy a radikális eszméket követő iszlamisták egymásra találjanak.

A január eleji párizsi terrorcselekmények kapcsán újabbnál újabb információk kerülnek napvilágra. Fény derült többek között arra is, hogy Ahmed Coulibaly a Kouachi testvérekkel ismeretségben állt, és velük összhangban tervelt ki és hajtott végre túszejtést egy zsidó üzletben. Coulibaly 2005-ben rablásért ült Európa legnagyobb börtönében, a Fleury-Merogis-ben, itt ismerkedett meg a későbbiek során Cherif Kouachival. A találkozás döntő jelentőségű volt a terrorcselekmények szempontjából, Coulibaly ugyanis ezen ismeretség hatására vált szélsőséges iszlamistává.

Bár a francia igazságügyi szervek cáfolják, hogy a börtön lenne az első számú hely, ahol a szélsőségesek követőket toboroznak, a börtönőrök szerint rendkívül nehéz az iszlám radikalizálódásnak gátat szabni a falakon belül. Az ország jelenlegi 70.000 rabjának 60 százaléka muszlimnak vallja magát. A januári terrorcselekményeket követően több börtönben is felbuzdultak a szélsőségesek, akik két napig az „Allahu Akhbar” üvöltéssel ünnepelték Coulibalyt és a Kouachi fivéreket. Emellett a terrorakciókat követően több börtönőrt is megfenyegettek, mondván: „ha ez neked nem elég, szabaduláskor azt csináljuk, amit a Kouachi testvérek.”

A börtönőrök szerint az egyik legnagyobb probléma az, hogy az iszlám egyfajta „divat” módjára terjed. A vegyes börtönökben a nem muszlimok félnek a radikális muszlimoktól, ezért a béke érdekében sokan áttérnek az iszlám vallásra. A muszlim börtönökben pedig a kevésbé radikálisok válnak szélsőségesebbé, hiszen ez a fajta beállítottság bizonyos fokú védettséget nyújt számukra a többi fogvatartottal szemben. Az őrök szerint a radikálisabbak egyfajta „térítőként” megbüntetik azt, aki dohányzik vagy zenét hallgat, és közös imádkozásra, a Korán tanulmányozására kényszerítik a legelszigeteltebb rabokat. Míg a térítők sikeresek a meggyőzes terén, a börtönőrök nem sokat tehetnek. Legfeljebb a börtönvezetés felé jelezhetik a problémát. Ezért a börtönök dolgozói azt remélik, hogy Manuel Valls miniszterelnök januári terrorellenes reformjai ˗ amelyek keretében a szélsőséges és mérsékelt iszlamista rabok szétválasztásával kísérleteznek ˗ javítani fognak a helyzeten.

További nehézséget jelent a börtönőrök szerint, hogy egyre több az „önjelölt imám”. Korábbi rabok állítása szerint az iszlamistáknak monopóliuma van a börtönökben. A falakon belüli erőszak hatására a foglyok legtöbbje ˗ köztük sok fiatal, akik valamilyen kapaszkodót keresnek az életben ˗ a vallás felé fordul. Mivel azonban nincs olyan intézmény, amely kontrollálja, ki válhat vallási vezetővé, egyre nő az önjelölt imámok száma. Az ilyen imámok jó pedagógiai képességekkel és rendkívüli meggyőző erővel rendelkeznek. A párizsi El Ghazali mecset azonban évek óta képez olyan imámokat, akik megpróbálnak a radikális nézeteket vallók ellenszónokai lenni, és egy „felvilágosult iszlám”-ot hirdetnek. A mecsetben képzett vallási vezetők úgy gondolják, a francia kormány támogatásával gátat tudnának szabni a börtönökben a további radikalizálódásnak. A Valls-kormány ezért hatvan új imám felvételét valósítja meg az elkövetkező három évben. 

Vajda Izabella

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »