Tiszavirág-életű volt az iszlámellenes Pegida tündöklése?

Az elmúlt hónapok során egész Európát bejárta a szélsőjobboldali német kezdeményezés, a Pegida híre. Az iszlám- és bevándorlóellenes szervezet által tartott demonstrációk hétről hétre több tízezer embert vonzottak a német nagyvárosok utcáira. Ezen a hétfőn azonban fordult a kocka, és a tüntetések szokásos időpontjában csak elszórtan lézengtek a Pegida hívei. A váratlan fordulat okait és következményeit foglalta össze a Kitekintő.

Ahogy arról a Der Spiegel hétfő esti tudósításában is olvasható: bár az esti órákban ismét demonstrációk zajlottak Németország-szerte, az elmúlt hónapok rutinjával ellentétben ezúttal viszont nem a bevándorlóellenes Pegida képviselői voltak létszámfölényben. Ezen a héten a Pegida őshazájaként számon tartott Drezdától kezdve, Frankfurton át egészen Berlinig az intoleranciát elítélő, idegenellenességet bíráló és a világra való nyitottságot hirdető aktivisták népesítették be a köztereket. De hová tűnt hirtelen az, az olykor 25 ezer fős létszámot is elérő tömeg, amely pár héttel ezelőtt még a Pegida zászlói alatt egyesült?

Már január közepe óta fokozatosan csökkenő tendenciát mutatott a Pegida által szervezett demonstrációk népszerűsége, azonban a szerveződés végső hanyatlását minden valószínűséggel a Pegida vezetőségében kialakult helyzet idézte elő. Az első komoly problémák a Pegida háza táján akkor kerültek nyilvánosságra, amikor az alapító és elnök Lutz Bachmann lemondott minden Pegida-ban betöltött pozíciójáról. Erre azután került sor, hogy a közösségi oldalakon közzétett idegenellenességet tükröző bejegyzései következtében a drezdai ügyészség népuszítás vádjával nyomozást indított ellene, olvasható a Frankfurter Allgemeiner Zeitungban

Bachmann lemondását követően alig több mint egy héttel, január 28-án pedig a Pegida szóvivője, Kathrin Oertel és négy további, vezető pozícióban lévő Pegida-tag is bejelentette a szervezetben folytatott tevékenységének felfüggesztését, számolt be arról a Der Spiegel. A vezetőségi tagok döntésének hátterében valószínűsíthetően egyébként éppen az állt, hogy Bachmann bejelentésével ellentétben a valóságban közel sem szándékozott minden Pegida-hoz kapcsolódó ténykedésével felhagyni. A lemondásukat benyújtó vezetők egyike, Bernd-Volker Lincke a sajtónak nyilatkozva elmondta, maga sem tudja, mi lesz a Pegida további sorsa. Úgy tűnik, a hét eleji tüntetések – illetve azok hiánya az iszlám- és idegenellenességet hirdető fél részéről – választ adtak erre a kérdésre is: a Pegida csillaga leáldozóban van. 

Bár feltehetően a Pegida által fémjelzett korszak lezárul Németország mindennapjaiban, a mozgalom jól ismert közszereplői koránt sem kívánják befejezni karrierjüket. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy e hét hétfőn Kathrin Oertel, a Pegida ex-szóvivője egy új szervezet létrehozását jelentette be. Ezt a kezdeményezést „Közvetlen Demokrácia Európában” (Direkte Demokratie in Europa) névre keresztelték, és fő céljuknak a népakarat érvényesítését tűzték ki. Nem meglepő az sem, hogy a célkitűzésüket elsősorban a bevándorlással és a menekültkérdéssel kapcsolatos ügyekben kívánják megvalósítani. Oertel egy drezdai sajtókonferencián egyébként hozzátette: az új egyesületet a polgárpárti és konzervatív jelzőkkel lehet a legjobban körülhatárolni, a politikai térképen pedig a CDU-tól jobbra helyeznék el magukat.

A „Közvetlen Demokrácia Európában” szervezet tagjai nem tétlenkednek, február 9-re, hétfőre – a Pegida tüntetések hagyományos idejére – már be is jelentették az első demonstrációjukat Drezdában. Vagyis könnyen lehet, hogy a Pegida által az elmúlt hónapokban generált iszlám- és bevándorlóellenes energia nem vész el, csak átalakul. 

Küttel Orsolya

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »