USA-Kuba: lezárultak az első tárgyalások

Pénteken lezárult a történelminek számító tárgyalások első köre az Egyesült Államok és Kuba között.

Egy hónappal a két ország közötti békülés bejelentése után amerikai kormánytisztviselők érkeztek Havannába, hogy sor kerülhessen az első magas szintű tárgyalásra az Egyesült Államok és Kuba között.

A szigetország kormánya nélkülözhetetlennek tartja az ország listáról való eltávolítását ahhoz, hogy a tárgyalások gond nélkül folytatódhassanak. A döntés Barack Obama elnök kezében van, aki már felkérte az Egyesült Államok Külügyminisztériumát az ügy kivizsgálására, így nem kizárt, hogy elnöki rendeletek segítségével Kuba több mint húsz év után lekerül a listáról.

A megbeszélések további témái az USA-ba való bevándorlás, valamint a nagykövetségek újranyitásának gyakorlati kérdései voltak. Az Egyesült Államok a találkozók alkalmával az emberi jogok kubai helyzetének témáját is felvetette, mely kérdés jelenti az egyik legnagyobb nézeteltérést a két ország között. Kuba rossz szemmel nézi azt is, hogy az Egyesült Államok támogatást ajánlott a civil szektor számára, valamint az új kereskedelmi szabályozások értelmében infokommunikációs eszközöket exportálna, és széleskörűbb internet-hozzáférést biztosítana a szigetországban.

A találkozó azzal a megállapodással zárult, hogy a két fél közötti tárgyalások folytatódni fognak, de a kapcsolatok teljes normalizálása hosszú folyamat lesz, ugyanis ötvenévnyi ellenségeskedést nem lehet egyik napról a másikra lezárni.

Gumhert Dóra

Friss hírek