Az iráni parlament bekérette az „exhibicionista” külügyminisztert

Javad Zarif és John Kerry még január közepén a svájci tárgyalásuk során ejtettek meg egy közös sétát Genf utcáin. Zarifnak ezzel ismét sikerült az iráni keményvonalasok célkeresztjébe kerülni, akik magyarázatot követelnek Zarif „ballépésére”.

A január közepén történt genfi sétája miatt Javad Zarif iráni külügyminiszternek meg kell jelennie országa parlamentje előtt. A külügyminisztert több keményvonalas politikus támadta, miután a médiában megjelentek John Kerry amerikai külügyminiszterrel tartott sétájának képei. 

Pénteken huszonegy képviselő petíciót nyújtott be a parlamentbe, hogy Zarif megmagyarázza ezt a „diplomáciai melléfogást”. A keményvonalasok elleneznek az Egyesült Államokkal való bármiféle normalizálódási folyamatot, és szerintük ez az informális séta egy diplomáciai melléfogás, amit Zarifnak meg kell magyaráznia. 

„A nukleáris tárgyalások alatt tapasztalt végtelen követelései és szabotázsai a Nagy Sátánnak nem adnak semmilyen helyet bizalmasságnak az iráni és az amerikai külügyminiszterek között”, idézte a petíciót a Reuters. A beadványban többek között az is szerepel, hogy Zarif „exhibicionista” sétája teljesen kívül áll az elfogadott diplomáciai normákon, ezért a külügyminiszter jobban tenné, hogyha befejezné ezt a „viselkedését”. 

A támadásokra reagálva Zarif Teheránban kifejtette, hogy hosszú és komoly tárgyalások közben ez egyáltalán nem szokatlan a diplomácia világában. A keményvonalasok véleménye ellenére Zarif múlt héten ismét találkozott Kerryvel a nukleáris tárgyalások keretében. 

Tavaly februárban Zarif nyíltan elítélte a holokausztot, amely miatt ugyanígy a parlament elé kellett állnia. Az iráni keményvonalasok körében nem ritka a holokauszttagadás, Mahmud Ahmadinezsád exelnök többször is nyilvánosan kiállt szélsőséges nézetei mellett. 

Az iráni parlamentben 2012 óta a keményvonalasok és a konzervatívok vannak többségben. A következő parlamenti választásokat 2016-ban tartják, amelynek kimenetelét nagyban befolyásolhatja majd a nukleáris tárgyalások sikere vagy kudarca.

Vágner Krisztián

Friss hírek

Éjjel-nappal gyártani fogják Debrecenben a BMW-ket

Az erős vásárlói keresletre reagálva 24 órás működéssel gyorsítja fel a BMW iX3 sorozatgyártását a BMW Group Gyár Debrecen. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben gyártott BMW iX3.

Read More »